Útravaló
Köszönök mindent amit kaptam
azt is amit el sem fogadtam
mit bontatlanul visszaküldtem
amitől porig szégyenültem
minden kis szót és minden gesztust
billogot stigmát marhapasszust
áldást mit rám mért konok hűség
ütleget osztó bőkezűség
átkot mely ajkadon fogant
vagy mit a puszta gondolat
nyakamba akasztott mint gondot
s csinált belőlem sült bolondot
sündisznóbőrből övemet
a tenyerembe szögeket
ablakom elé vasból rácsot
talpamra csattanó korbácsot
szülőföldemből kalodát
lenyelt szitokból vacsorát
köszönök minden talmi kincset
szeretetbörtönt szóbilincset
tengernyi rosszat maréknyi jót
hamuban sült útravalót
Feltámadás
Egyszer majd mindannyian hazamegyünk
lerázzuk vállunkról az ólomnehéz földet,
csontjainkról az idegen göröngyöt,
szemhéjunkról az odadobott fémpénzt,
csigolyánkról a kavicsok szétguruló gyöngysorát.
Porunk felszáll, és Kelet felé lebeg,
odvas szívünkben felsajog a honvágy,
és sárral betömött fülünkbe belemar
trombita-élesen
egy új feltámadás.
Odaát
Párkáink most új sorsokat szabnak,
átsző mindent lassú tér-idő –
gránitlapba vésett fogadalmak,
véletlenbe botló kockakő.
Szavaim a földről fölemelnek,
emlékekből adnak rád ruhát,
ártatlan vagy újra mint a gyermek,
testetlen, s a lelked odaát.
