Kányádi Sándornak
mert nincsenek vidékek már ahol
a földobott kő híven visszahullna
nem létezik az a tájék sehol
ahol e mondat nem záródik kulcsra
megalvadó piros szökőkutak
borospohárrá eltorzult karácsony
s karambol van de nincsenek utak
az arcon rács de nincsen rés a rácson
van még embernek égi páholya
vannak hajfürtök büszkén ondoláltak
jut még a szájra csóknyi áfonya
de hét naponként nincsen már vasárnap
vannak vidékek tudjuk nincsenek
aláaknázott senkiföldjén járunk
lődöznek ránk a gyarló istenek
verejtékárban úszik hajlott hátunk
