A statisztikák ijesztőek: tavaly a kiskorúak majdnem fele, 1,8 millió zsenge lélek élt szegénységben (több, mint tavalyelőtt), és közel 65 ezer kiskorút hagyott itthon legalább az egyik – jobb megélhetést külföldön kereső – szülője, 17 ezren pedig apa-anya nélkül, nagyszülőkre, rokonokra, de sokszor csak szomszédokra bízva nőnek fel ebben az országnak nevezett valamiben. A teljes családban élők sem mindig boldogabbak: a romániai szülők bő fele saját bevallása szerint is veri a gyermekét. Egyes szakértők szerint emiatt magas nálunk a kamaszok öngyilkossági aránya: a százezer lakosra jutó 6,3 haláleset közel másfélszerese az európai átlagnak.

Más számok: a nyolcadikosok felmérőjén a jelentkezők bő negyede megbukott, nagyjából 150 ezer jelentkezőből 105 ezer írta meg az ötöst. De ha odaszámítjuk azt az országszinten mintegy 30 ezer diákot is, akiket tanáraik nem engedtek vizsgázni, akkor az átmenési arány nem 73,5, hanem 58,3 százalék lesz. Azaz tízből négy gyermek hiába koptatta az iskolapadot nyolc éven keresztül.

És ezalatt, 15 éves koráig még a kötelező oltásokat sem kapta meg mindenki, ami gyakrabban múlott a hatóságok hanyagságán, mint a szülők ellenállásán. Az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb a gyermekhalandóság, a gyermekszegénység és a leggyengébb az oktatási rendszer.

Ráadásul egyre csökken a születések száma, gyorsuló ütemben öregedik el a lakosság. Az aktív korosztályok jelentős hányada hiányzik: a hivatalos nyilvántartások 3,5 millióra teszik azoknak a számát, akik külföldön dolgoznak, évenként városnyi ember távozik – és ide még az ázsiai menekültek sem szívesen jönnek.

Mindezek a folyamatok nem ma és nem tegnap kezdődtek: már legalább egy évtizede robogunk lefelé a lejtőn, és mindeddig egyetlen kormány sem tett semmi érdemlegeset azért, hogy legalább lefékezze a népességfogyást, hogy egészségesebb, tanultabb nemzedékek nőjenek fel – holott ez már csak azért is érdeke lenne bármilyen hatalomnak, mert az általános jólét több pénzt termel a kincstárnak. (Már azok részéről, akik nem a törvények kijátszásában jeleskednek, és remélhetőleg ők vannak többen.)

A másfél éve uralkodó – de az elmúlt 28 évből 16 évig kormányzó – Szociáldemokrata Párt állítólagos baloldalisága és a hagyományos család iránti melldöngető elkötelezettsége mellett még nem ért rá arra, hogy a jövővel foglalkozzék, családbarát, gyermekvállalásra, itthon maradásra ösztönző törvényeket dolgozzon ki, megfelelő egészségügyi és oktatási, illetve pénzügyi-gazdasági körülményeket teremtsen a kínlódó millióknak: a nyeregben ülők szemlátomást egyetlen gondja 2017 januárjától errefelé, hogy kiskapukat nyissanak az enyveskezű politikusok számára. Mennyivel jobban állnánk, ha feleennyi energiát fektettek volna a gyermekek életének javításába...