A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság első alkalommal szervezte a találkozót a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, és úgy tűnik, a helyszín megfelelő a célra: a színpadon bemutatkoztak néhányan a rendszerben nevelkedő gyermekek közül, a fák alatt a Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége és a Vöröskereszt munkatársai, önkéntesei foglalkoztak a gyermekekkel, és a szülőknek is bőven volt alkalmuk megosztani egymással gondjaikat, félelmeiket. Mert bizony van ezekből bőven, nem csak azért, mert nehéz a nap huszonnégy órájában úgy nevelni egy-két gyermeket, hogy tudod, bármikor elvihetik őket örökbeadás végett, szerencsésebb esetben visszakerülnek természetes családjukba, hanem azt is el kell fogadni, hogy tizennyolc éves koruk után, ha pedig tanulnak, huszonhatodik születésnapjukat követően kikerülnek a rendszerből.

Nem védi őket szerető család, nincs a hátuk mögött intézmény, amely egyengetné útjukat.

Megnyitóbeszédében Vass Mária megyei szociális ellátási és gyermekjogvédelmi igazgató hangsúlyozta, tudják, hogy a nevelőszülők nehéz feladatra vállalkoztak, de megvan rá a képesítésük, elvárják tőlük, hogy megoldják a felmerülő problémákat. Fel kell nevelni a gyermekeket, felkészíteni az életre, az örökbeadás és a családba való visszakerülés lehetőségére. Vargha Zoltán megyei főjegyző arra biztatta a nevelőszülőket, fogjanak össze, gondjaikat képviseljék közösen, megoldásukért tegyenek együtt.

Semmi nem nehéz

Annak, aki szereti a gyermekeket, segíti a nevelőszülői alkalmazásban lévő házastársát, könnyebb lehet, mint aki csupán munkahelynek tekinti ezt a lehetőséget, netán egyedül vállalja. A középajtai Kósa Ildikó 2013-ban sógornőjétől vett át három gyermeket, aki felhagyott a nevelői hivatással. Azt mondja, nem könnyű, a kamaszkorban lévő fiú nem mindig fogadja el, amit ő mond, de nagyobb konfliktusok nem voltak közöttük. A két kisebb testvér, ők a találkozón is jól érezték magukat, bekapcsolódtak a nekik szánt programokba, de a nagyobb legény sehogy sem találta helyét, azt mondta, unja.

Andrei Aurel Buzău környékéről jött Háromszékre, felsőrákosi magyar lányt vett feleségül, harminckilenc éve élnek Sepsiszentgyörgyön, idevalónak érzi magát. Magyarul beszélgetünk, szerinte ez természetes, azt mondja: „én jöttem ide erőszak nélkül, nekem kell megtanulni a helyiek nyelvét.”

Mindkét lányuk férjnél, a nagyobbik részéről unoka is van. Mária több mint tizenöt éve hivatásos nevelőszülő, kilenc évig gondoztak egy beteg gyermeket, aki tizennégy éves korában elhunyt. A nevelőapa most is megkönnyezi és azt mondja, a jó Isten megsegítette őket azzal a két legénykével, akiket már hét éve nevelnek. Marcit a kórház újszülött osztályáról hozták el néhány hónaposan, majd a kisöccsét is magukhoz fogadták, amikor az édesanya le akart mondani róla. Andrei Aurel azt mondja, „semmi nem nehéz, ha az ember szereti a feleségét és a gyermekeket. Ő mos, takarít, sétál a fiúkkal. Az ő feladata, hogy nevelje a gyermekeket, tanítsa meg őket helyesen az anyanyelvükre, én pedig románra tanítom.”

Andrei Mária és két nevelt fia, mögöttük a családfő

Ikreket tol egy babakocsiban a gelencei Zölde Gabriella, a kis legénykék jókedvűek, egy-egy hangocskányit bekapcsolódnak a beszélgetésbe.

A hivatásos nevelőszülők számát tekintve Gelence kiemelkedik a települések közül, a 130-ból tizenegyen ezen a nagy településen vállalták ezt a hivatást.

Zölde Gabriella a szomszédja példáját követte 2010-ben, mostanáig hét gyermeket nevelt, egyfajta ugródeszkaként, hisz hatot örökbe fogadtak, egy gyermeket sikerült visszahelyezni a természetes családba. Nehezen viselte az elválásokat, főként az első kisfiút engedte el igencsak aggódva. „Három és fél évig neveltem, nehéz volt megválni tőle, Bukarestbe vittek egy magyar kisfiút, az nehéz volt, aztán túléltük.” Zölde Gabriella férje elhunyt, lánya férjnél van, unoka is született, fia pedig a legnagyobb segítsége az ikrek nevelésében. Azt mondja, a kicsinyeket látogatják a szülők, vissza is akarják venni, egyelőre nincs rá lehetőségük. Mivel az idei találkozó témája a serdülőkori problémakör volt, a műhelybeszélgetések is erről szóltak.

Papp Adolf családterapeuta a magyar nyelvű, Timár Rozália pszichológus a román csoportban tartott ismertetőt és moderálta a beszélgetést. A nevelőszülők közül többen arra panaszkodtak, hogy közösségekben, elsősorban az iskolában nem tudják megfelelően kezelni ezeket a gyermekeket, a tanárok nincsenek erre felkészülve, és a problémák a serdülőkorban csúcsosodnak. Kevesen vállalják, hogy beszéljenek gondjaikról, még egymás között sem merik őszintén elmondani a bajokat, többen attól tartanak, hogy ezt nem veszi jó néven az igazgatóság, amelynek alkalmazottjai.

130 családban 247 gyermek nevelkedik Háromszéken olyan feltételek mellett, hogy helyzetük, akár jogi tekintetben is, bármikor változhat.

Többen visszaadták az elhelyezett gyermekeket az ellátórendszert működtető hivatalnak, újabb elhelyezés következett családnál vagy gyermekvédelmi központban, volt, aki ennek ellenére alkalmazásban maradt, néhányan felmondtak, s tán ők voltak a legőszintébbek: saját maguknak is bevallották, alkalmatlanok erre a hivatásra.

Tegnap hetvenkét hivatásos nevelőszülő és neveltjeik, családtagjaik, összesen 250 gyermek és felnőtt töltött együtt jó néhány órát, végül pedig közösen fogyasztották el az ebédet. A régi és új ismerősök azzal búcsúztak, jövőben is ott szeretnének lenni gyermekeikkel együtt a számukra szervezett találkozón.