Egy tó üledékének geokémiai vizsgálatai lebbentették fel a fátylat arról, hogy miként változott a bányászat és a fémfelhasználás Kínában az elmúlt hétezer év során.
Mindeddig Kínában hasonló geokémiai vizsgálatok csupán az elmúlt száz évről szolgáltattak adatokat, bár az is igaz, hogy sokszor nehéz elkülöníteni a történelmileg képződött fémüledékeket a jelenkori urbanizáció, környezetszennyezés és ipari fejlődés hatásaitól. Hsziang Tung Li, a Hongkongi Műszaki Egyetem professzora kollégáival a Hupej-tartományban lévő Lience-tó üledékéből háromszáz mintát vett, amelyekben radiokarbonos vizsgálattal elemezték a réz, ólom, nikkel és cink koncentrációját.
A kutatók választása azért esett erre a tóra, mert abba nem jutott szennyvíz, így ideális helynek számít a környezeti változások és az emberi tevékenység következményeinek a vizsgálatára.
Az ötezer éves mintákban alacsony volt a fémek koncentrációja. Ez arra enged következtetni, hogy az adatok a fémek természetes elosztását tükrözik. Bizonyos idő elteltével a fém mennyisége növekedni kezdett, ami a kora bronzkortól (Kr. e. 1500) növekvő bányászati tevékenységet és fémfelhasználást tükrözi. A hadakozó fejedelemségek korában (Kr. e. 475—221 között) képződött üledékben drámaian megnőtt a fémek koncentrációja, ami az ötvözetekből készült bronzeszközök elterjedésére, valamint az ehhez szükséges bányászat fokozódó termelésére utal. ,,Érdekes módon az üledékben megfigyelhető fémkoncentráció változása megfelel a Római Birodalom korából származó európai adatoknak" — jegyezte meg Li professzor. A fémkoncentráció számottevő növekedése az üledékben belenyúlt a Han-dinasztia Kr. e. 206—Kr. u. 220 között tartó uralkodásába. Ezután a növekedés lelassult, újbóli megugrás az 1800-as évek közepén figyelhető meg, amikor Kína belépett az iparosodás korába.
