A hármas ünnepségre: a nyolcadikos tanulók kicsengetésére, a tanévzáróra és emlékkopja-avatóra összegyűlteket üdvözölte az akadémikus Árkosi Gelei József zoológus, egyetemi tanár nevét viselő iskola igazgató-tanára, Hunyadi Olga.

Tegző Sámuel néptanítóra és testnevelőre egy sereg egykori tanítványa emlékszik a jelenben is.

A ma élő, 1958-ban indult egykori első osztályosok elhatározták, hogy emlékkopját állítanak a jelenlegi Gelei József Általános Iskola udvarán kedves tanítómesterüknek, akinek szakmai pályafutását lánya, Dobainé Tegző Erzsébet vázolta, köszönetet mondva az emlékkopját állítóknak.

Édesapja mikós diákként és végzett tanítóként a bécsi döntés után a Máramarossziget környéki Szarvaszóra került, onnan Kárpátalja Aklihegy nevű falujába helyezték. Szülőföldjére visszatérve, előbb Oltszemen, majd Étfalvazoltánban tanított, utóbbi iskolájának igazgatója is volt. 1949-től Árkoson földrajzot, történelmet oktatott és a mindenkori futballcsapat edzője volt. Időskori éveit Kézdivásárhelyen töltötte, ahol egykori tanítványaként e sorok írója is felkereste, és interjút készített vele lapunk számára. Egy háborús eseményektől terhes, gazdasági és gyötrően nehéz politikai történésekben gazdag időszak megtapasztalójaként hunyt el 79 éves korában. Porai feleségével, Gyöngyösi Emmával  együtt az árkosi temetőben nyugszanak.

A korabeli pedagógus munkatársra Sztolykáné Virág Ica nyugalmazott magyar irodalom és nyelv szakos tanár emlékezett, aki tizenkét évig volt pályatársa.

Samu bácsi minden kihívásnak eleget tett – emelte ki –, akkor is, ha nem volt könnyű prófétának lennie saját hazájában.

Ő mindig biztonságot jelentett a diktatúra uniformizáló politikájának forgatagában. Tanítványai soraiból számos pedagógus, mérnök, orvos, lelkész, magas rangú tisztviselő került ki, olyanok, akik méltó utódai voltak az iskola névadójának. Mint kiváló pedagógus ott van emlékezetünkben, „hiszen az utókor megőrzi az arra érdemesek emlékét”. Tegző tanító urat a pálya iránti önzetlen elkötelezettség irányította. Tudott beszélni a szülők és a gyermekek nyelvén is, azonosult ügyes-bajos dolgaikkal. Sziporkázó humorával, jó kedélyével a nehéz, a fárasztó napokat is színesebbé, derűsebbé tudta tenni. Nem feltűnően, nem zajosan, hanem példaértékű szerénységgel. Az otthonról kapott útravalót gazdagon gyümölcsöztette, mert mindig megfelelő családi háttér vette körül.

Az egykori osztálytársak részéről Kiss Ernő sportarénamakett-készítő szólt az egybegyűltekhez, aki hajdani tanítómesteréhez hasonlóan közismert sportrajongó, épp néhány napja érkezett haza budapesti nemes küldetéséből mint a Groupama Aréna élethű makettjének készítője, ahol abban a megtiszteltetésben volt része, hogy a Múzeumok éjszakáján személyesen mutathatta be alkotását a magyar főváros látogatóinak.

„Tegző Sámuel szülőféle vezetőnk és tanítónk volt – emelte ki –, sportcentrikus, ép testben ép lélek embertípus. A sport iránti szeretete felülmúlhatatlan volt. Ővele tanulva sportoltunk és sportolva tanultunk, voltak 25 perces óráink is, mert a futballpályát kellett kijelölni fűrészkorpával, felszerelni a hálót, előkészíteni mindent a másnapi mérkőzésre. Samu bácsi nagy szeretettel készítette el a hazai mérkőzések plakátjait, amelyekről nem hiányoztak a csapatokra vonatkozó humoros megjegyzései. Sokoldalú ember volt, ő tanította meg nekünk elénekelni Petőfi Befordultam a konyhára című közismert versét.”

Az új iskolaépület előterében két emlékkopja állt: Imreh Domokos igazgató-tanító-tanár és a könyvtárát egykori iskolájának adományozó Kisgyörgy Benjamin kopjája. A kettő közé helyezték el Tegző tanító úr új emlékkopjáját, mindhárom a helyben lakó id. Oláh Mihály faragómester sikeres alkotása. Ezek lábához tették le az ünneplők a késői kegyelet virágait. A hangulatos mementó után az unitárius közösségi házban tartott kínálmációval ért véget az emlékjelavató – részletezte örömmel Tóth Ferenc, a régi tanítvány, ötletgazda és szervező.

Szétágazó érdeklődésű tanár

– ekként jellemezhetnénk Kisgyörgy Mihályt – hangoztatta maréknyi tanítványa, akik az Apor Péter Mezőgazdasági Szaklíceum ódon épületében tartott 20 éves érettségi találkozójuk alkalmával határozták el, hogy virágot visznek két emlékezetes elhunyt tanáruk, valamint Joós Barna osztálytársuk síremlékéhez – nyilatkozta korabeli tanítványaként az Illyefalván élő Benkő Árpád Jenő, az állategészségügyi és könyvelési szak végzettje, helybeli gazdasági szakember és közéleti személyiség.

– Egypercnyi néma csenddel álltunk meg egykori árkosi születésű kedves tanárunk, Kisgyörgy Mihály síremléke előtt – folytatta a Nyujtódon élő tanítvány, a lovassport sikeres gyakorlójaként ismert Ugron Attila. – Ez alkalommal utunkon elkísért volt tanárunk, Csákány József, virágot helyeztünk András János síremlékére a kézdivásárhelyi római katolikus, valamint Joós Barna sírjára a sepsiszentgyörgyi közös temetőben is.

Így adódott az alkalom, hogy egy torzóban maradt nekrológ helyett összefoglaljuk a két népes osztály számára biológia szakos tanáruk és osztályfőnökük rövid élettörténetét és munkásságát. Kisgyörgy tanár úr szülői ágon székely köznemesi katona rangú família sarja volt, édesanyja, Beke Irma a jeles baróti római katolikus Beke család Árkosra telepedett ágából származott.

Az árkosi népiskola elvégzése után lett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, majd pedig a brassói egyetem erdészmérnöki karának diplomása. Szerteágazó érdeklődéséről tanúskodik, hogy már kezdő mérnök-tanárként felkeltette kíváncsiságát a dendrológia és a biológia.

1995-ben egy Zabolán tartott tudományos szimpózium alkalmával a helybeli dendrológiai park ritka fáit, Vargyason a Daniel-kastély arborétumát mutatta be. Adatokat közölt a dálnoki Beczássy-parkról, ez nyomtatásban is megjelent. Felette érdekelte a természet és a környezetvédelem, a helytörténet, a családtörténet, fajtájának néprajzi értékei/hagyományai, unitárius vallása, de különösképpen a zenetörténet és a zene. Fiatal mérnök-tanérként részt vállalt szeretett városa, Kézdivásárhely közművelődési életében is. Mindene volt a zene. Táncházban muzsikált, régizene-együttese is volt, a Toborzó, később gyerekeket is bevont, így alakult a Kistoborzó. Szakmai pályafutását a Kézdivásárhelyi Faipari Vállalatnál kezdte, tanított a faipari, majd a gazdasági líceumban. Biológiát adott elő a Nagy Mózes Főgimnáziumban, rövid ideig erdészmérnökként dolgozott, élete utolsó éveiben a Gábor Áron-szaklíceum erdészeti osztályainak volt tanára. Íme érdeklődését adatoló néhány írásának címe: Duka János székely hangszerkészítő mester, A templomi orgonák ürügyén (Székely Újság,1990), Az egyházkör legöregebb kántora (Unitárius Közlöny, 2004). Utóbbiban énekvezér édesapjára, id. Kisgyörgy Mihályra emlékezik. A Kriza János Néprajzi Társaság tagjaként közölte az értesítőben A vargyasi társas bál című tanulmányát. Lapunkban is írt. Megkésett beszélgetés Duka János hangszerkészítő mesterrel című visszaemlékezése 2004-ben jelent meg.

Negyvenkilenc évesen temették el szeretett szülőfalujában. Hagyatékát felesége, Kisgyörgy-Bartók Katalin kézdivásárhelyi tanítónő és két gyermeke őrzi, akik örökölték apjuk tehetségét: lánya, Ilka építőmérnök és énekes, a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult, fia, Apor programozó és gitáros. Mindketten Budapesten élnek.