Orban ugyanis sok szociáldemokratával beszélt, akik elégedetlenek, mert ez a kormány nevetségessé teszi őket, de mihelyt meghallották, hogy az RMDSZ nem szavaz, nem volt bátorságuk ezt a véleményüket szavazás révén is kinyilvánítani. Lajoska elárulta, hogy tárgyalásukon minden, Kelemen Hunor által felvetett kérdésre válaszolt, csak a kormányprogram kérdésére nem, mert az még nem volt. Pedig a semmiről, szokás szerint, milyen jól lehetett volna tárgyalni!  Ő támogatást kért bizalmatlansági indítványuk megszavazására, de egy korábbi tévényilatkozatában megmondta, hogy az RMDSZ ne számítson a magyarokat kedvezően érintő törvények támogatására. Olyan kívánalmakról, hogy csökkentsék a hivatali anyanyelv-használati küszöböt 20-ról 15 százalékra, vagy hogy március 15-ét nyilváníthassák hivatalos ünnepé, hallani sem akar! De ne feledjük azt sem, hogy pártja az alkotmánybíróságon hazafiúi hévvel támadta meg a marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium újraalapításáról hozott törvényt. Ez már ilyen, kért valamit valamiért, és nem ajánlott semmit cserébe kérése teljesítéséért. Viszont azért, hogy Romániát a jó útra terelje, minden önfeláldozásra képes, még arra is, hogy elvállalja a miniszterelnökséget. A Kelemen Hunorral tartott tárgyalásokon azt is bebizonyította, bár ereiben félmagyar vér csordogál, ő is legalább olyan jó román hazafi, mint a tiszta szászvérű elnök, Iohannis. Románul is sokkal jobban tud, mint a jelenlegi kormánytagok. Sajnos neki a románnyelv-tanulás a matematika rovására történt, ezért nem tudta kiszámítani, miként lehet a kisebb ellenzékből parlamenti többséget alakítani. Pedig milyen jó lett volna egy új, tökéletes kormány, hisz Iohannis is megmondta az amerikai nagykövetség Függetlenség-napi ünnepségén, hogy Romániának stabilitásra, előreláthatóságra, erős igazságszolgáltatásra és átlátható, felelős kormányzásra lenne szüksége.

Ugyanilyen eszméket vallhat az amerikai és még tizenegy nyugati nagykövet, akik aggodalmuknak adtak hangot az igazságügyi törvények megváltoztatásával kapcsolatban is. Már olyan vélemény is napvilágot látott, miszerint ezek a nagykövetségek segíthetnének egy Iohannis által is kedvelt kormány létrehozásában. Ezek az országok, amelyek nagykövetei jó tanácsokkal látnak el, adnának egy-két minisztert a náluk elfekvő, raktáron tartottak közül. Sőt, egy miniszterelnököt is szállíthatnának nekünk, hiszen már Románia első, 1881-ben megkoronázott királya, Károly is importból származott. 

Az említett amerikai nagykövetségi fogadást a leköszönő Hans Klemm nagykövet tartotta, és azon sok jelentős személyiség vett részt, de a két kormánypárt vezérének, Dragneának és Tăriceanunak, valamit a miniszterelnök asszonynak, Dăncilănak a bizalmatlansági indítvány bukása miatt fejébe szállt a dicsőség, és arra felé sem mentek. Ők mindig bizalmatlanok voltak, mert Klemm is az volt velük szemben. Különben az amerikai elnök, Trump beiktatásán ott volt Dragnea, és még kezet is szorított vele, amivel jó pontot szerzett, aztán a miniszterelnöknő elment Izraelbe a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről tárgyalni, amivel szintén Trumpnak nyaltak be. Így remélhetőleg egy másik, jobb nagykövetet fog ide küldeni, aki nem okoskodik annyit és nem próbál jó tanácsokat adni Dragneaéknak. Persze kritikusaik az ünnepségről való távolmaradást szemtelenségnek veszik, mondván, hogy Nagyrománia száz éve történt létrejötté­ben az akkori amerikai elnöknek, Thomas Woodrow Wilsonnak döntő szerepe volt, hisz ő hirdette meg a népek önrendelkezési jogát. Az igaz, hogy aztán tovább már nem foglakozott azzal, hogy miként valósult meg, és így csak a győztes hatalmak gyakorolták nagy buzgalommal, saját hasznukra. Ennek alapján Románia aztán önrendelkezett és önrendelkezik azóta is a trianoni diktátummal Romániához kerültekkel, illetve azok utódaival.