A sepsiszentgyörgyi leányintézetben szép hagyománya volt az esztétikai nevelésnek. Egységesen az egész tantestület szívügyének tekintette ezt a magasztos feladatot. Az 1910–1911-es tanévről megjelent igazgatói értesítőben így ír Stöger Adél igazgatónő: „iskolánkban a szép, jó és magasztos iránti érzék felköltését a leánynevelés egyik leglényegesebb oldalának tekintettük”.
Évtizedek múlva, 1943-ban egy iskolai ellenőrzés után, Körösi Csoma Gyula állami polgári iskolaigazgató és tanulmányi felügyelő jegyzőkönyvében elismeréssel ír a tanulók esztétikai neveléséről. Az első jeles rajztanár Huszka József volt, aki 1879–1890 között tanított az iskolában. A két világháború között, de azután is megszakításokkal hét éven át ifj. Gödri Ferenc tanította a rajzot. Iskolánk első érettségizőinek tablóján láthatjuk Bányai Edit fényképét, aki 1942-ben került az intézményhez.
Bányai Edit 1919. február 22-én született Abrudbányán. Édesapja az elismert geológus, Bányai János, édesanyja Sólyom Edit.
A székesfővárosi rajziskolában divattervezést tanult, itt diplomázott 1940-ben. Tüdös Klára iparművész tanítványa, majd munkatársa volt, ráemlékezett vissza 80 éves korában a Székely Nemzeti Múzeumban tartott, kiállítással egybekötött előadásában Mesterem, az elfelejtett Tüdös Klára címmel. 1938–1940 között még iskolás divattervező Budapesten. Tehetségét igazolja, hogy ruhaterveivel két fővárosi pályázatot is megnyert. Ezzel párhuzamosan egy budapesti szalonban a díszmagyar ruhák készítését is elsajátította. Diplomával a kezében az angolkisasszonyok budapesti intézetében kézimunkát tanított 1940–1942 között.
1942-ben költözött Sepsiszentgyörgyre, s kapott kinevezést a Székely Mikó Kollégium Polgári Leányiskolájába, ahol kézimunkát, éneket és rajzot tanított. Itt végezte áldásos, mindenki által értékelt pedagógusi munkáját 1974-ig, amikor nyugdíjba vonult.
Rajzversenyek, kiállítások lelkes szervezője. Az a nevelőegyéniség volt, aki a tanítás mellett tudományos, népszerűsítő munkát is végzett. Mindig is érdekelte a székely népművészet, ezen belül a székely népviselet, de nemcsak, hiszen kutatta a Kalocsa környéki népi hímzéseket is.
Első tudományos előadását az Erdélyi Múzeum Egylet gyergyói vándorgyűlésén tartotta 1939-ben Székely női viselet címmel. Még ebben az évben az édesapja által szerkesztett Székelység című folyóirat melléklete, a Székely Divatlap szerkesztője lett.
Több székely népviseleti szakmunka szerzője. 1940-ben Székelyudvarhelyen jelent meg a Székelyes női viselet című írása, 1941-ben ő írta a Budapesten újra kiadott Székelyföld írásban és képben című kötetbe a Székely népviselet fejezetet. Tudományos munkásságát nem fitogtatta, sok kollégája nem is ismerte ez irányú tevékenységét. Szerényen, az általunk megszokott halk hangjával tartotta percnyi pontossággal óráit.
Pedagógusi tevékenységéért 1972-ben Érdemes tanár címmel tüntették ki.
Férjétől, Bányai Lászlótól, aki a Református Székely Mikó Kollégium tanára volt, hamar elvált, így egyetlen gyermekét, Évát egyedül nevelte. Ő most nyugalmazott gyógyszerész, Marosvásárhelyen él. Életművéért a sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal Pro Urbe díjjal tüntette ki.
Sírja a református temetőben található, ahová 2007. augusztus 11-én bekövetkezett halála után kísértük utolsó útjára.
