Szúnyog zirreg a tó fölött,
bűvöli a béka.
Alig várja, hogy leszálljon
elé a zsombékra.
– Szállj már alább, gyere, gyere,
ne félj tőlem, szentem!
Szúnyogot én már náladnál
nagyobbat is nyeltem.
Így biztatja a szúnyogot
meredt szemű béka,
amikor a tóra vetül
a gólya árnyéka.
Ám a béka se lát, se hall:
– Ne félj, szúnyog úrfi!
Hamm, bekaplak, de hálából
megtanítlak úszni.
Ugrik is már, és a szúnyog
mintha nem lett volna.
De a gólya sem hiába
szállott le a tóra.
Csőre villan, mint a penge,
csattan, mint az ostor:
nyakon csípi béka úrfit,
s viszi szúnyogostól.
