Az érettségi körüli hisztéria minden évben az egekig csap, most azonban akadt néhány külön magyar „ínyencség”. A szórványban élők a magyar vizsga tételei miatt háborogtak, és az eredmények is bizonyították, nagyon sok fiatal átlagán nem javított, de rontott a magyar jegy. És bizony itt, Székelyföldön is voltak kimondottan jó magyaros diákok, akár olimpikonok is, akiknek csak hetes-nyolcasra értékelték dolgozatát. Óhatatlanul felmerül tehát néhány kérdés. Mi volt a tételek összeállítóinak szándéka? Milyen tudást kívántak mérni? És mi lesz mindennek a következménye? A magyar diákokra amúgy is többletterhet ró az anyanyelvi vizsga, ha ez mumussá válik, főként a román környezetben élők könnyen lemondhatnak a magyar iskoláról. Hány osztály, hány iskola szűnik így meg? Megéri nem átlagos tudást, irodalmi ismeretet követelni, hanem magas szintű elméletek elsajátítását elvárni? Érdemes lenne mindezen elgondolkodniuk a tantervek kiötlőinek, a vizsgatételek összeállítóinak, hisz olyan gyermekek kedvét is elvehetik az irodalomtól, akik szívesen olvasnak.
Külön fejezetet érdemel minden évben a román vizsga, amely elsősorban a tömbben élő magyar gyermekek számára nagy kihívás. Tizenkét évig, heti négy-öt órában tanítják nekik az állam nyelvét, irodalmát, ám nagyon sokak számára kihívás marad elérni az átmenő ötöst. Ha egy kis rosszindulat vagy túlzott szigor is keveredik a javító tanár értékelésébe, leszerepelhetnek egyébként kiváló tanulók is. Az óvások idén Háromszéken bebizonyították mindezt. A megfellebbezett dolgozatok majd 80 százalékát jobbra értékelték Zilahon, mint eredetileg Marosvásárhelyen, és több esetben nem pár tizeddel, hanem három-négy jeggyel lett magasabb a végeredmény. És hányan nem merték megkérdőjelezni az eredeti osztályzatot, nehogy az átmenő ötös alá csússzon az új értékelés? Miként bízhatnak ezek után az érettségi tisztességében, igazságosságában a diákok? Számonkéri valaki a javító tanárokat? Lehet remélni, hogy jövőben nem ismétlődik meg mindez?
A legelkeserítőbb azonban a végeredmény: a magyar diákok jóval gyengébben szerepeltek, mint román társaik, átmenési arányuk majdnem 9 százalékkal kisebb, és ezért nemcsak az elvont magyar tétel, a román feladatlap rosszindulatú javítása okolható. Egyre gyengébben teljesítenek már a jó nevű magyar iskolák is, az elmúlt évek során mind hátrébb csúsztak az országos rangsorban. Semmivé foszlani látszik a tudás értéke, és diákból, szülőből, tanárból tovatűnt az, amit eleink vallottak: kisebbségiként, magyarként sokkal keményebben kell dolgozni, többet, jobban kell teljesíteni még az igazságtalan, rossz román oktatási rendszerben is. Ha erről nem tudjuk meggyőzni gyermekeinket, lesz megállás a lejtőn lefelé?