Nem hallgathatom el a velünk, gyermekeinkkel történt igazságtalanságot. Szólnom kell egy újabb hivatali packázásról, amely a legaljasabbak közé tartozik, hisz a gyermekek, a diákok hitére, fiatalos optimizmusára tört, az ő életüket, jövőjüket vette célba és fenyegette. Igyekszem a szigorú tényekre támaszkodni, kihagyva a feltételezéseket, érzelmeket, pedig ezek is joggal zsonganak bennem. A következtetéseket az olvasókra bízom.
Egy idén végzett osztály osztályfőnöke voltam. Matek–infó szak, szinte mindenki készül felvételizni. Nagyon jó és közepes diákok, néhányan az utolsó évben „tértek észhez”, ketten-hárman talán most sem. Mindannyiukért szorítok, de igyekszem, igyekeztem két lábbal a földön állni, így körülbelül 85–90 százalékos átmenésre számítottam. És volt hét-nyolc diák, akinek a sikerében nem kételkedtem: a négyéves együttlét, a kollégák állandó visszajelzése, a sok nagyszerű eredmény, a tapasztalat feljogosított erre.
Aztán kitették az eredményeket. Könnyel áztatott arcok, döbbenet – s a ki sem mondott kérdés, mely rájuk volt vésődve: – Tanár úr, miért?! Mit válaszolhattam? A 27 végzősből 10 vádló, elkeseredett, kiábrándult arc nézett vissza rám. Miért? Önök mit válaszoltak volna? Mind a tízen román nyelv és irodalomból buktak meg. S nemcsak kicsit, hanem nagyot: hármasokkal, három ötvennel. Olyanok is, akik a hivatalos, országos próbaérettségin rendszeresen kilences körül teljesítettek. Akik a számtalan „itthoni” megmérettetés során sziklaszilárd magabiztossággal üzentek még bizonytalankodó társaiknak: – Bízzatok! Tanuljatok! Érdemes! Olyanok, akik biztos tudattal már a közelgő felvételire gondoltak. Olyanok, akik vakon hittek iskolájukban, nagyszerű, odaadó, nekik tudást, hitet nyújtó, velük a román nyelvet és irodalmat megkedveltető román szakos tanárnőjükben. S talán bennem, az osztályfőnökükben is...
– MIÉRT??
– Bízzatok, kedves diákok! Van még egy halvány esély. Fellebbezzétek meg ezt az osztályzatot bátran! – mondtam én is, noha a megfontolt döntések megfellebbezésében általában nem bíztam. De tudtam, most ez az egyetlen halvány esélyük, hogy kérdésükre választ kapjanak. Mégpedig objektív választ. Olyan választ, amely segít a továbblépéshez, amelyet a biztos adatok ismerete nélkül nekem nem lett volna jogom kimondani.
Végül meglettek az újrajavítás eredményei. A tíz tanulóból öten átmentek. Négyen csak ötössel, hármas és 3,50 helyett. Egy diákom 5,90-nel a hármas helyett. És átnéztem elméleti líceumaink végzőseinek az eredményeit. Íme néhány (messze) kiabáló adat Háromszékről: 29 felemelt jegy olyan diákoknak, akik nem jegyemelés végett fellebbeztek. Ebből 5 diáknak kettőnél nagyobb jegynövelés. A legkirívóbb példa: 5,90 helyett 9,55. Az eleve bukásra ítéltekből 24 diák átment. Heten legalább két jeggyel kaptak többet, mint eredetileg. Itt a legszembetűnőbb példa: 2,90 helyett 6,90.
Te ismeretlen, román nyelvet és irodalmat tanító Maros megyei szaktanár! Ide tudnál jönni, hogy ezeknek a gyermekeknek válaszolj a kérdéseire? Miért tetted?
De nem vagyok kíváncsi rád. Esetleg próbáld megmagyarázni az ottani emberséges, igazi pedagógusoknak, akik eddig téged is ilyennek véltek, hogy miért játszottál a gyermekeink sorsával, hitével.
NAGY TAMÁS magyar szakos tanár, Kézdivásárhely
