E felvételek körbejárták a világot, a történteket tekintélyes hírportálok rögzítették. Juncker furcsa viselkedése sokak szemében megbotránkozást keltett, ám az Európai Bizottság a magánélet védelmére hivatkozva nem kommentálta az esetet. Maga az érintett korábban is tanúsított a mostanihoz hasonló elbizonytalanodást, ám azt zsibbadást és hátfájást okozó betegségével magyarázta, mondván, mindezért az isiásza a felelős. Politikus kollégái most is sietve megjegyezték, bizony hátfájásra panaszkodott Juncker, a 63 esztendős politikus pedig korábban minden alkoholfogyasztási kedvvel kapcsolatos híresztelést cáfolt.
A mostani videófelvételen jól látható, a volt luxemburgi miniszterelnök imbolyogva lép fel egy kis pódiumra, ám gesztusai, mozdulatai félreérthetetlenek. Talán csoportképre készülődnek a politikusok, Junckernek segítséget nyújt Macron, amit gyorsan két puszival és öleléssel hálál meg. Jean-Claude Juncker szokása ez, emlékezetes tavaly májusi bukaresti látogatása, amikor Traian Băsescu akkora homlokpuszit kapott tőle, hogy zengett bele a parlament épülete. Miként az is feledhetetlen, amikor 2015-ben egy rigai csúcstalálkozón Orbán Viktort diktátornak nevezte, majd megtaslizta. Most csütörtökön Brüsszel­ben Európa vezető politikusa többek támogatására szorult, Macron mellett a holland és portugál miniszterelnök, a finn és az ukrán elnök is segítette őt. A képeken látható: Juncker mendegél, magyaráz, majd megáll, mire a kemény kezű Porosenko alaposan megböki hátulról, járja csak a maga útját.
Emberi az elbizonytalanodás, ám amikor Európa meghatározó vezetője két dorgáló nyilatkozat között nyilvánosan lődörög, az már elgondolkodtató. Tud-e erőt felmutatni, hiteles maradhat-e egy NATO-fórumon imbolygó csúcsvezető? Juncker, a nagy tapasztalatú, ám a leckéztetést igen kedvelő politikus májusban is jókora vihart kavart, akkor éppen Marxot méltatta születésének 200. évfordulóján. Néppárti vezetőként azt állította, Karl Marx nem felelős a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat.
Ez a vélekedése természetesen vitatható, mi több, értelmetlen politikai cselekedetnek tekinthető. Jean-Claude Juncker botlásai újólag felvetik a kérdést: Nyugat-Európa politikai vezetői alkalmasak-e feladataik elvégzésére? Tudnak-e, akarnak-e elfogadható megoldást találni a kor komoly kihívásaira? Hiszen fontos kérdésekre gyakran születnek téves válaszok, eközben maga az Európai Bizottság elnöke is botladozik, mellébeszél, szánalmassá téve önmagát és intézményét. Érdemes határozottan kimondani itt, a végeken is: elfogadhatatlan, hogy Európa jövőjéről imbolygók és eltévelyedettek döntsenek.