A lángolástól az izzásig

2008. július 31., csütörtök, Család

Nagy nézettségnek örvendenek némely kereskedelmi tévéadók párkapcsolatot elemző műsorai. Feltehetően nem csupán a meghívott jelenlevők számára tanulságosak. Elítélő vélekedést is lehet hallani azzal az indoklással, hogy nem ország-világ elé való valaki intim élete, annak örömei vagy tragédiái. A közös, ami ezekből az ún. show-műsorokból kitetszik, a kapcsolatok megromlása, a kapcsolatokhoz való mégis-ragaszkodás vagy ellenkezőleg, a határozott elutasítás. Ha a ,,szereplők" életkorát tekintjük, a legfiatalabbak és a fiatalok (15—25 évesek) számbeli aránya messze meghaladja a középkorúakét, míg az idősebbek (50—60 évesek) csak kivételes esetben vállalják a nyilvánosságot, amire persze az életkorra jellemző szemérmesebb, tartózkodóbb magatartás, de a nemiség jelentőségének csökkenése is magyarázatul szolgál.

Korunk olyannyira szabaddá tette a nemi érettséggel párhuzamosan jelentkező nemi életet, hogy nap mint nap megdöbbentő híreket hallunk, olvashatunk (pl. a 11 éves leányanyajelölt a 19 éves ,,nagybácsi" áldozataként stb.). Felmérések igazolják a 14—16 éves lányok, fiúk nemi kapcsolatát, amely nemegyszer — az eltitkolásból eredően — elvetélésbe, csecsemőgyilkosságba, öngyilkosságba torkolló tragédiába fullad. És iskoláink, szüleink nem segítenek megelőzni még napjainkban sem ezeket a tragédiákat!

Így tehát a szerelemnek hitt érzelmi fellángolás csak ritkán alapozódik meghitt kortársi barátságra, szellemi, érzelmi összhangra, mivel ennek a nemes és tartós kapcsolatnak egyetlen ,,átértelmezése" (tudatosan vagy ösztönösen) a szexuális kielégülés, az orgazmussal járó koitusz (szeretkezés, közösülés). Az ezt követő vágykioltódás (az utójáték elmaradása), az érzelmi ragaszkodás elmaradása már előjele annak, hogy a lángolás nem hagy ,,parazsat", nem lesz belőle tartós izzás. Sajnos, a bulikapcsolatok java része ilyen.

A felnőtt ember szellemi-érzelmi ,,dúsulás" okán többnyire vállalja partnerválasztásának felelősségét, és tartóssá, barátivá gazdagíthatja kapcsolatát. Persze, itt is vannak más buktatók! De ezek — eltérő hagyományok, szokások, más érdeklődési terület, más lélektani és hangulati típus, társadalmi helyzetből adódó különbségek stb. — nem idéznek elő tragikus végkifejletet, mert már van szexuális tapasztalatuk, s bár a nemiség jelentősége életükben fontos, de szerepe járulékos, és nem helyettesíti kapcsolatuk komplex egészét. A lángolásból tehát tartós parázs marad(hat).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-07-31: Család - Jártó Kocsis Edit:

Diszharmónia (Életmód, életenergia)

A kialakított életmód, a megválasztott, megfelelő környezet jó közérzetet, elégedettséget eredményez. Sokszor megtörténik azonban, hogy életmódunk megváltozik, életritmusunk felgyorsul például egy új munkahelyen való kezdés, házasság, gyerek születése kapcsán.
Az életenergiákat szaporító tényezők megsokszorozódnak, ugyanakkor más, eddig nem ismert hatások csökkentik is ezt az energiát, így energia-háztartásunk könnyen válságba kerül.
2008-07-31: Család - x:

Gyermekeink száma miként változtatja meg szokásainkat

Az anyuka ruhái:
Első gyermek esetén (1.): Azonnal kismamaruhákat kezdesz hordani, amint megállapítják a terhességet.
Második gyermek esetén (2.): Ameddig csak lehet, a rendes ruháidat hordod.
Harmadik gyermek esetén (3.): A kismamaruháid a rendes ruháid.