A kötet az 1918–1989 közti időszak Bárdi Nándor történész általi áttekintésével kezdődik. A könyv további része az erdélyi magyarság utóbbi negyedszázadának demográfiai, társadalmi, nyelvhasználati, oktatási, jogi, politikai, vallási, valamint sajtóviszonyait elemzi. A tanulmánykötet központi kérdése a magyarok Románián belüli integrációjának kerete és a kisebbségi közösség ehhez való viszonya. A könyv nem szenvedés- vagy hanyatlástörténet, hanem a meghatározó adottságokat és folyamatokat igyekszik a kor tudományosságának szintjén értelmezni, egy olyan közösséget bemutatni, amelyik az elmúlt évszázad, különösen az utóbbi huszonöt év változó romániai, magyar–román és tágabb regionális, nemzetközi viszonyai között adottságaival és forrásaival keresi a helyét – áll a kötet előszavában.

Bodó Barna ismertette a könyv szerkezetét. Románia magyarságpolitikája 1918–1989 (Bárdi Nándor); Demográfiai és társadalmi makrofolyamatok (Kiss Tamás); Nyelvismeret, nyelvi jogok és nyelvhasználat (Horváth István); Jogi keretek (Fábián Gyula); Erdélyi magyarok: kisebbség, politikai közösség vagy diaszpóra (Kiss Tamás, Toró Tibor, Székely István Gergő); Oktatásügy (Papp Z. Attila, Márton János); Nyilvánosság és médiafogyasztás (Magyari Tivadar, Kiss Tamás).

Az előadó úgy értékeli, nagyon fontos kötet, a romániai magyarság önképét és társadalmi esélyeit elemző munkák sorában alighanem máig a legjelentősebb.

Elolvasása mégis kérdéseket, további elvárásokat ébresztett benne. Első nagy kérdése: hogyan határozzuk meg a romániai magyar társadalmat? Ha egy nemzetről készítünk elemzést politikai értelemben, akkor azt a nemzetet egységesnek kell tekinteni, nos, a kisebbségnek ez nem adatik meg. A romániai magyarság három alapvető léthelyzetben éli életét. Egyrészt a tömbmagyarságban, ahol vannak intézmények, másrészt a fronthelyzetben, ez Marosvásárhelytől Nagyváradig tart, ahol a helyi magyarság bár kisebbségben él, de olyan erőt képvisel, hogy aktív tényezője a politikának, harmadrészt szórványhelyzetben, ahol a belső erőforrásokból képtelen a saját identitását fenntartani, ha nincs külső támogatás, bizonyos idő múlva felszámolódik. Ezért nem lehet egységesen beszélni az erdélyi magyarságról, magyarázta az előadó. Ebből a kötetből nem látszik az egész, felvillantja az erdélyi magyarság egy-egy szeletét. Hiányzik egy olyan tanulmány, amely azzal foglalkozna, hogyan lehet a romániai magyarságképbe beemelni ezeket a szeleteket. Példaként említette az oktatásügyet, amellyel általánosságban foglalkozik a tanulmány. 2011 óta nem intézményfinanszírozás van, hanem fejpénzrendszer Romániában. Például Temesváron az addigi nyolc magyar iskolából kettő maradt a belvárosban. Meg kell nézni, miként oldható meg a szórványban való oktatás jövője. Kollégiumrendszer kiépíthető-e? Ez nincs benne a kötetben, hangoztatta Bodó Barna, majd folytatta: Milyen feltételei vannak közösségi jövőnknek? A könyvből nem derül ki, hogy nyelvhasználat tekintetében rosszabbul állunk, mint a diktatúra idején. Több magyar többségű önkormányzatban románul tartják a tanácsüléseket. Bakk Miklóssal közösen javasolták, hogy hozzanak létre fordítóirodát, hogy a közjogi dokumentumokat magyarul is elérhetővé tegyék, mindenki egységesen használja a szakkifejezéseket.

Ami az autonómiadiskurzust illeti, a romániai magyar politika nem tud kilépni a berögzült keretből, pedig tapasztalható, hogy az lepattan a román félről. Mindig elmondják, mit szeretnénk, az milyen jól működik Nyugat-Európában, a román közvélemény zsigerből lesöpri, mi mégis ugyanazzal állunk elő ismételten. Ezen változtatni kell. Le kell ülni a román szakmával, és átbeszélni, hogy a román társadalom ne úgy értékelje, hogy Románia szétbontására irányul a kezdeményezés – hangsúlyozta Bodó Barna.