A nagykövet Csíkban

2018. július 31., kedd, Kármentő
Kuti János

Egy bő hónappal ezelőtt felröppent a hír, hogy az Egyesült Államok nagykövetét, Hans Klemmet visszahívják Washingtonba, de még mindig itt hetel. Eddig elhúzhatta volna a csíkot ahelyett, hogy Csíkba látogat.

Sokan nem szeretik, mert bele-(bele) vartyogott Románia belügyeibe (pl. az igazságügyi törvények kapcsán), de még azt a könnyelműséget is elkövette, hogy két évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön a székely zászlóval fényképezkedett. Már azt hihettük, tanult székelyföldi melléfogásából, és többet errefelé sem mer nézni, de lám, ismét elkövette azt a felelőtlenséget, hogy a nem létező Székelyföldre látogatott. Ráadásul arra vetemedett, hogy kijelentse, Washington figyeli a román–magyar viszonyt (!), és igyekszik „derűlátó lenni, hogy nem csupán a magyar, de a többi kisebbséget is teljes mértékben tiszteletben tartják Romániában”.

Hargita megye tanácselnöke, Borboly Csaba elsírta magát neki, olyasmiket mondva, hogy a nagykövet korábbi látogatása óta a közösség helyzete nemhogy javult volna, de romlott. A bíróságok döntéseikkel megsemmisítik a kisebbségeknek biztosított jogokat, például úgy, hogy kötelezik választott képviselőiket a székely jelképek és a magyar feliratok levételére. És tegyük hozzá, ha nem veszik le, jól meg is büntetik őket. (Lám-lám, Borboly is az igazságszolgáltatás ellen bujtogat!) Felhánytorgatott olyasmiket is, hogy egyfajta visszaállamosítás folyik, az anyanyelvhasználatot ellehetetlenítik, a román nyelvet nem tanulhatják sajátos tanterv alapján a magyarok (pedig ugyebár mindenki tudja, hogy nem is akarják megtanulni!). Ráadásul azt is kijelentette, hogy valós autonómiára és a központosítás tényleges felszámolására lenne szükség.

Csupa románellenes kinyilatkoztatások! Ezért minél előbb iktatni kellene a „románellenességet megelőző” törvénykezdeményezést. Mert akkor az ilyen alakokat börtönbe lehetne zárni, és elhallgattatni. A törvénynek ugyanakkor azt is kellene szabályoznia, hogy ne csak azt csukják le, aki ilyeneket mond, hanem azt is, aki meghallgatja például a nagykövetet. Régen, aki a politikai viccen röhécselt, azt is bezárták, igaz, hogy csak feleannyi időre, mint a viccmondót.

A találkozón történtekre szerencsére felfigyelnek éber hazaffyak is, mint megtudtuk a Ziar Harghita újságból, ahol Alexandru Cumpănaşutól, a Románia Modernizálásáért Szövetség elnökétől magkapta a magáét a nagykövet. Nyilatkozatai kapcsán kijelentette, hogy amit mondott, az „több a soknál. Elég volt!” „Amit a nagykövet tesz, az nem képviseli sem az Egyesült Államok, sem Románia érdekét, csak egy kis washingtoni magyar befolyásoló klikkét. Hogyhogy figyelmezteti Romániát a Hargita megyei kisebbség jogainak betartására? Melyik kisebbség? Klemm úr, egy román nemzetiségű parlamenti képviselőnk sincs! Egy sincs. A megyei tanácselnökök, polgármesterek magyarok!!! Mit akar még többet? És a Hargita megyei román kisebbség ellen elkövetett visszaélések? Számítanak? Mit akar még többet? A mindennapos támadások és a románok elgyökértelenítése számít?” – tette fel dörgedelmes kérdéseit Cumpănaşu úr.

Szerencsére a nagykövet találkozott Hargita megye prefektusával, Jean-Adrian Andreijel, és így tájékozódhatott a hivatalos álláspontról is. Bár ő nem árulta el a nyilvánosságnak, de bizonyosan a valóságot ecsetelte rózsaszín színekben, hogy Romániában igenis, a magyarok jogai az európai normák felett teljesülnek. A baj csak az, hogy ezek az átkozott székely-magyarok elnyomják a román kisebbséget, amiért most vasárnap egészen Bukarestig kellett menniük tüntetni, amiért kitaláltak egy románellenes közigazgatási törvényt, ami többek közt kötelezné a prefektusokat, hogy Székelyföldön kétnyelvű fejléces papírokon kommunikáljanak, ami, ugyebár, a románokkal szembeni szörnyű visszaélés lenne.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 639
szavazógép
2018-07-31: Közélet - :

A Corona és a Hargita vonat bővítését kérik

A Brassó–Székelyföld–Budapest vonalon közlekedő Corona és Hargita nemzetközi vonat bővítése érdekében kezdtek aláírásgyűjtésbe a három székely megye önkormányzati vezetői. Az elmúlt hónapokban összegyűlt, másfél ezernél több aláírást Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Tusványoson adta át dr. Palkovics Lászlónak, Magyarország innovációs és technológiai miniszterének – tudatta közös közleményében a három megyei önkormányzat.
2018-07-31: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Két helyen is dolgoznak (Kós Károly utca)

A vakáció végéig a Kriza János és a Kórház utca közötti útkereszteződést, az év végéig a Gyár utcától az Andrei Şaguna utcáig tartó szakaszt kell átadni a forgalomnak – közölte lapunk érdeklődésére Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Kós Károly utca tavaly félbemaradt felújítási munkálatainak folytatásáról.