A vakáció végéig a Kriza János és a Kórház utca közötti útkereszteződést, az év végéig a Gyár utcától az Andrei Şaguna utcáig tartó szakaszt kell átadni a forgalomnak – közölte lapunk érdeklődésére Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Kós Károly utca tavaly félbemaradt felújítási munkálatainak folytatásáról.
A megyeszékhely egyik legfontosabb utcájának korszerűsítése nehéz és hosszadalmas feladatnak bizonyul: a 2014 szeptemberében kiírt versenytárgyalástól – az óvások és perek miatt – egy hónap híján két év telt el a munkálatok megkezdéséig, az eredeti tervek szerint pedig az idén be is kellett volna fejezni az egész utcát, ám a felújítás többször is leállt, és csak hónapokig tartó egyezkedések után mozdult ki a holtpontról. A városháza a határidők túllépése és a kivitelezés minősége miatt emelt kifogást, a cég pedig a változó költségekre – többek között az emelkedő minimálbérre – hivatkozva állt elő anyagi követelésekkel.
Nemrég végre sikerült megállapodásra jutni, és aláírták a kiegészítő szerződést, amely 2019 júliusáig szól, de csak a jelenleg lezárt szakaszokra tartalmaz ütemtervet.
Az alpolgármester elmondása szerint az unitárius templom melletti útkereszteződés újraépítését szeptemberig be kell fejezni, a Mihai Viteazul Főgimnáziumtól a dohánygyári hegyig tartó szakaszt pedig még ebben az évben; ahogy a jelenleg lezárt sáv elkészül, a másik oldalon kezdik el az útépítést.
Ezúttal remélhetőleg nem ütköznek váratlan akadályokba, mint a Székely Nemzeti Múzeum előtti szakaszon, ahol a gázvezeték kiépítése miatt késtek meg. Az úttest korszerűsítésével párhuzamosan más, kisebb munkálatokat is végeznek a Kós Károly utcában, a már átadott részén a járdát és a zöldövezeteket is rendbe teszik.