Tragédia Maksánál /FRISSÍTVE: Fáradtság áll a baleset hátterében/

2018. július 31., kedd, Közélet

Halálos baleset történt kedd reggel a 11-es országúton Maksánál, ahol egy kamion és személygépkocsi ütközött.

  • Fotók: ISU
    Fotók: ISU

A katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője szerint a helyszínen leállították a forgalmat, a sérültekhez pedig egy SMURD rohammentőt illetve a megyei mentőszolgálat két autóját küldték, hogy elsősegélyben részesítsék őket.

 

 

A Moldovai Köztársaságban bejegyzett gépkocsi utasai közül ketten beszorultak az összeroncsolódott autóba, az életmentők kiemelték ugyan őket a járműből, de segíteni már nem tudtak rajtuk, elhunytak. A harmadik utast, illetve az Argeș megyében bejegyzett kamion sofőrjét a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sürgősségi osztályára szállították – ismertette Tolvaj Marius.

 

FRISSÍTÉS:

A rendőrség közleménye szerint a Kézdivásárhely felől Brassó irányába tartó személygépkocsi vezetője fáradtság következtében elbóbiskolt, áthajtott a másik sávra, ahol az autó frontálisan ütközött a szemből jövő, szabályosan közlekedő kamionnal. A kivizsgálást gondatlanságból elkövetett emebrölés gyanújával folytatják. (dvk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2018-07-31: Világfigyelő - :

Oroszország egyeztetne a szír menekültekről

Oroszország egyeztetni kíván a Nyugattal a közös alapelvekről a szíriai menekültek hazatérése terén folytatandó együttműködés ügyében – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap egy ifjúsági fórumon a Vlagyimir megyei Dvornyikiben.
2018-07-31: Közélet - :

Kegyelmet a kézdivásárhelyi fiataloknak (Lomnici Zoltán Klaus Iohannishoz fordult)

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke arra hívja fel Klaus Iohannis államfőt, hogy adjon kegyelmet Beke István és Szőcs Zoltán elítélt székelyföldi fiataloknak. Lomnici Zoltán egy keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, akár egy évig is eltarthat, amíg elbírálják a kérelmüket az Emberi Jogok Európai Bíróságán.