A kovásznai városháza
A mindenkori Hivatalnok drámai lelki nyomorúságát Csehovnak sikerült mindössze öt oldalon úgy megfogalmaznia, ahogy azóta senkinek. (Lásd A csinovnyik halála című novelláját.) A ,,csinovnyik" magyarra fordítva hivatalnokot jelent. Hivatalnoknak lenni pedig szánalmasan nehéz. Fizetése: megalázóan kevés. A munka gyümölcse, az érdem — a Főnöké! Ha balhé kerekedik, azért — természetesen — az alárendelt a felelős. Emiatt a felettessel való kapcsolatában a legajánlatosabb magatartási forma a szolgalelkűség. Nos, ez a lelkileg megnyomorodott ember a csehovi ,,csinovnyik". A megnevezés nem pejoratív. Tudományos szakkifejezés, melyet manapság már nem csak a hivatalnoki lelki komplexusra alkalmaznak. De térjünk a közérthetőbb lényegre! Mi a helyzet Kovásznán?
Kereken hat hét telt el a polgármesterváltás óta. Mindenki arra várt, hogy ,,megmozdul" a város, mint ahogyan az megtörtént az expolgármester első napjaiban, igaz, nyolc évvel ezelőtt. Telik az idő, fogynak a fali kalendárium lapjai. Jogosnak minősíthető a választópolgári türelmetlenség-kíváncsiság: mi történik a hivatalban? Merthogy a terepen vajmi kevés, az látható. De odabent sem lehet minden rendjén, mert a napokban a polgármester sürgős közbelépésére lett volna szükség, és tíz óra körül még nem volt a munkahelyén. (A fagylaltgyárában sem találták. Vajon ismét a Regátban volt — üzleti ügyeit intézni —, mint az emlékezetes áprilisi tanácsülés idején? Lásd: Háromszék, 5380. sz.) Már az alapvető életfunkciók is alig tapinthatók a városháza felől (pl. polgárok panaszainak meghallgatása). Igaz, az új polgármester a sajtóban időnként sok millió eurót érő megvalósításokat ígér olvasóinak, ami hihető. Csupáncsak azt kell(ene) észrevennünk, hogy ezek még a leköszönt polgármester talpalásainak az eredményei. De gondolatunk fonalát ne veszítsük!
A minap elkövettem azt a tapintatlanságot, hogy egyik (hivatalnok) ismerősömet megkérdezém: mi hír felétek? Nyomatékosan rám nézett, aztán gondolkozott egyet, majd azt felelte: semmi. Végül magyarázatként hozzáfűzte: ha valami hír van, azt az újságban kell keresni. Na, ezt megértettem! Hatalomváltáskor a városháza dolgozóitól valóban jobb, ha nem is kérdezünk semmit. Legyünk irgalommal irántuk! Ha kikottyantanak valamit, ,,csehovi" bajba keveredhetnek.
Nos, türelmesen kivártam, és hat hét múltán elégtétellel olvasom a ,,hírt". Így hangzik: ,,(...) az expolgármester arra sem méltatta az új városvezetőt, hogy a hivatal kulcsát átadja neki". Hát ez már zamatos, mint valami egzotikus gyümölcs! Hadd ,,szociologizáljunk" el egy picit felette, de mindenekelőtt tisztázzuk, hogy nem a lap tudósítóinak a felelőssége, ha a következőkben néhány kényelmetlen igazságra fény derül. Újságírók ugyanis az új polgármestertől kap(hat)ták az információt. Hogy nem valamelyik hivatalnokától, erre mérget vehetünk. Tehát: elemezzük a hírt és annak lehetséges színeváltozásait a köztudatban, sóval és kevés borssal fűszerezve!
,,János Bácsi", a becsületben megőszült székely (ki a tiszteletes úr sugallatai szerint választott városvezért) holtbiztos, hogy a következőképpen értelmezi a történteket: Hallottad-e, koma, a hírt? Nem adták át a kócsot! S az új polgármester úr nem tudott bémenni a hivatalba. Már hat hete a kócsot keresgéli szegény, ahelyett, hogy a közügyekkel fáradozna. A koma rányugtáz a hallottakra: ...hogy a súly egye meg a pofáját az expolgármester úrnak!
De fordítsuk komolyra a szót!
A hivatalnok már tisztább képet alkot a ,,hírről". Csak az a baj, hogy észrevételét hangosan ki nem mondhatja, ,,csehovi" okokból. Hm! Olyasmi, mint ,,kulcsátadás, -átvétel", nem szerepel a hivatalos ügyrendben, törvényes előírásokban. Még szimbolikus értelemben sem. A város (jelképes) kulcsának átadása a díszpolgárok avatási ceremóniáján van divatban. A polgármester azonban nem díszpolgár...
A hozzáértő olvasó a hírben arra a furcsaságra is felfigyelhet, hogy az új polgármester (hat hete!) ,,ismerkedik az örökölt állapotokkal". Nana! A sajtónak ilyet kikottyantani szomorú bizonyítványt szülhet. Kovásznán köztudott, hogy az új polgármester négy éven át városi tanácstag volt a legrangosabb szakbizottságokban. Ebből eredően úgy kell(ene) ismernie az ,,örökölt" állapotokat, mint a leköszönt vezérnek.
De ideje, hogy mondanivalónk szénáját boglyába gyűjtsük! A vegytiszta igazság az, hogy ,,kulcsátadás" nem történt, de nem is kötelező. Ennek ellenére a bársonyszékbe helyezkedő győztes polgármester az íróasztalán egy levelet talált maga előtt.
,,Mélyen Tisztelt Polgármester Úr" — így kezdődik a levél, majd az átadott helyzet leírásával folytatódik, és így végződik: ,,Szerettem volna a személyzettel kapcsolatosan bizonyos dolgokat megbeszélni, ezt úgy gondolom, papíron nem lehet." Jókívánságok... majd aláírás. Punktum.
Vajon mi az a titok, melyet nem lehetett papíron kifecsegni? Elmondom én, az expolgármester szíves engedelmével. Annál is inkább, mert a hat héttel ezelőtti intelem beteljesült. A győztes talán már észre is vette, hogy csinovnyikká vált saját városvezéri hivatalában. Ezt Kovászna új polgármestere a maga módján be is vallotta a sajtónak: ő pincérként kezdte, fagylaltgyárosként folytatta, és még nem ért a közigazgatáshoz. De sebaj, két év (!!) múltán ,,maximális teljesítményt" fog felmutatni — ígérte. (Addig bünteti önmagát! Csak egy átlagtisztviselő bérére tart igényt, a többit eljótékonykodja, lásd: Háromszék, 2008. július 8. No comment!)
Tehát ez lett a vége egy rettenetes költséggel győzelemre vitt magyar vállalkozói ambíciónak! Kovásznán a város igazából ,,Első Embere", ki érti is a közigazgatást, már hat hete nem a polgármester, hanem... egy román ajkú, törékeny termetű asszony, a jegyző. És mögötte ott áll egy kompakt politikai akarat, mely a helyi nemzeti kisebbség (románság) érdekeit győzelemre fogja vinni. Megszületett a helyi román ,,autonómia", mégpedig kétharmados magyar létszámfölény ellenében. De olvasóimat tisztelettel kérem, hogy soraim nyomán a kovásznai románok iránt gyűlöletet ne tápláljanak lelkükben. Tisztelettudó, törekvő, összetartó emberek. Fél évszázaddal ezelőtt a vajnafalvi asszonyok puttonnyal a hátukon járták a várost, és a kapukat óvatosan nyitogatva magyarul (!) kiabálták be az udvarokra: Doámnááá! Vegyenek túrót, sajtot, friss ordát...! (doamna = nagyságos asszony). Eközben férjeik a havasokon küzdöttek a megélhetésért. Gyermekeik ma nagyvállalkozók, kik büszkén hangoztatják, hogy ők teremtenek munkalehetőséget a helyi magyarságnak. Igazat beszélnek! Továbbá a kovásznai líceumban (mely Kőrösi Csoma Sándor nevét viseli) már évek óta vajnafalvi román diák az iskolaelső.
Kérdezem: nekünk (magyaroknak) már semmi gondunk az életben? Legföljebb annyi, hogy őseinktől örökölt javainkat eladjuk egy autóért, színes televízióért? Hogy lojálisak legyünk feletteseink iránt, s eközben lefelé primitív indulattal tapossuk egymást? Négyévenként pedig — ,,a választás szabadságával" élve — két magyar lehetőség közül a harmadikat válasszuk? Vagyis: ne jelenjünk meg az urnák előtt?!... Mint ahogyan azt június 1-jén tettük?
