Honfoglaló őseink totemállata a turul, valamiért éppen ez az állat ragadt be a köztudatba olyannyira, hogy eredetmondánk szerint egyenesen Emese ősanyánk megtermékenyítőjévé lépett elő... A kereszténység felvétele után, s éppen a pogány hagyományok elleni harc jegyében, a turult nem tűrték meg az uralkodói jelvények között (pl. a királyi címereken), de amikor a hun hagyományok divatba jöttek, igen-igen elterjedt, s ezt még tetézte, hogy a költők és írók alkotásaikkal felfuttatták a turulkultuszt. A honfoglalás ezeréves évfordulóján valóságos turulbetörést okozott a rengeteg emlékmű, melyek bőséges turulábrázolást hagytak az utókorra. Nekünk, erdélyieknek szerencsés a helyzetünk, mert a román hatalom nem esküdött fel a turulemlékek ellen, mint a magyar. Ennek jó példája, hogy Vetró András műterméből visszaszállni készül a felsőcsernátoni emlékműre a turul, s a nagybaconi honfoglalási emlékművön mai napig is ott trónol őkelme, a TURULMADÁR.

Csak sajnálni lehet, hogy mit rendeztek szomszédságunkban a XII. kerületi emlékmű körül, melynek felállítását betiltani nem lehetett, de lebontásra ítélték. Szerencsére a debreceni szobor már áll, de ki tudná megmondani, mikor téved oda egy bolondos traktor vagy tank? A gond szerintem nem a turullal van, hanem azzal, hogy a fennálló hatalmi rendszer kapkod fűhöz-fához, rohan a vargához, fűzfa hegyén lakó varjú Varga Pálhoz, de ő sem javíthatja meg a cinege cipőjét — mert ő most a cipőt nagy uraknak varrja, darunak, gólyának... Bizony, kár volt Orbán Viktort tusnádi egységbontónak nevezni, kedves Lendvai elvtársnő. Sebaj! Turulcsont beforr.