Halovány bizony a zágoni csillag mostanában, pedig ragyogott még a kommunizmus éveiben is. Messziről jöttek, ki titokban, ki nyíltan a templom portikusában levő kicsi Mikes-szobába, amelyet K. B. akkori lelkipásztor a hatalom tiltása ellenére hozott létre, és nem vállalt érte felelősséget sem egyházkerület, sem múzeum. Nagyon sokszor Beder Tibor volt Hargita megyei tanfelügyelő hozott pionírokat, és a lelkipásztorral csukott ajtó mögött tanították történelmünket... Aztán jött ’89 és 1990, Mikes halálának évfordulója — összeült az akkori alpolgármester, Kiss József Kozma Béla lelkipásztorral, jöttek megyei vezetők, és összeállították a műsort. Az ünnepségen híres külföldi és hazai személyiségek vettek részt, köztük néhai Czine Mihály, a magyar írószövetség elnöke, Jókai Anna írónő, Kányádi Sándor költő, néhai Domokos Géza és Ács Zoltán, a holland Mikes Társaság akkori elnöke is.
Ő jött a javaslattal, hogy valamilyen formában alakuljon egy egyesület, ez mentheti meg a kastélyt és a Mikes korabeli műemlék gabonást; e célra rögtön át is nyújtott 300 holland guldent Domokos Gézának, aki a már szintén néhai Veress Dánielnek továbbította a pénzt, ő pedig Sylvester Lajosnak. Így indult a Mikes-egyesület útjára, és nem Kocsis Tündénél. Később az imateremben gyűltek össze jó néhányan, összegyűlt a bejegyzéshez szükséges pénz, a jegyzőkönyvet Csoma Antal magyar szakos tanár vezette. Igaz, Domokos Géza sokat járt, amíg megfelelő pártolót kapott Orbán Árpád akkori megyevezető személyében, alatta indult el és fejeződött be a komoly munka. Ezen munkálatok alkalmával hívtak be egy gyűlésbe zágoniakat is: Gödri Albert akkori polgármestert, néhai Domokos Gyula tanítót és férjemet, Kozma Bélát, akit betegsége miatt az egyházközség kántoraként magam képviseltem az egyház részéről. Itt komoly vita volt a kastély befejezéséről, és itt hangzott el, hogy kellene valaki, aki egyelőre fél normával átvenné a már érkező berendezéseket, és egyáltalán, felügyelné a dolgokat. Akkor javasoltam Kocsis Tündét, aki Borosnyón tanított, és szeretett volna hazakerülni. Domokos Géza és Orbán Árpád kérdezte, hogy megfelelő személy lenne-e későbbre is mint idegenvezető és felvigyázó, és én azt mondtam, hogy igen. Így ismerték meg az urak Kocsis Tündét, és így került a képbe, de akkor már az egyesület megvolt. Nagyon szépen indult minden, Orbán Árpád a konyhát is ellátta bútorral és edényekkel, kár, hogy utóbbiak tönkrementek már. Létrejött a Kiss Manyi-emlékszoba (bár ebbe olyan zongorát vettek, amin ő soha nem játszott), aztán a Csutak Vilmos-emlékszoba is. A sokat emlegetett kultúrmunka idegenvezetésből állt, amit ügyesen végzett Kocsis Tünde, de egyéb megmozdulás a maszkabálon kívül nem volt, hacsak nem számítjuk annak a nagyterem kiadását jehovista találkozók megtartására. Hogy mi történt az alkalmazottak és Kocsis Tünde között, nem tudom, de azt igen, hogy annak idején, amikor az állásokat meghirdették, ő több jelentkező közül ezeket az embereket választotta, harc árán is...
Mindezt a július 12-i Háromszékben megjelent riport (Halovány zágoni csillag) kiegészítésére írtam le. Szerintem a ’90-es Mikes-ünnepségen Kiss József akkori alpolgármester és Kozma Béla lelkész is nagyon sokat tett a zágoni csillag ragyogásáért, a falu hírnevének öregbítéséért. Kiss azóta polgármesterként is bizonyított, egészen megváltoztatta településünk arculatát. Sajnos, a férjem meghalt (ha élne, talán az egyházi munka sem süllyedt volna pusztán négy istentisztelet megtartására); jó emlékezetére a ’90-es ünnepségről kiadott albumot a Mikes-múzeumnak ajándékoztam, de nem láttam sehol kiállítva.
Kozma Csilla, Zágon
