Hírsaláta

2018. augusztus 10., péntek, Belföld

KIRAKATTISZTELET. Kétnyelvű – román és német – helységnévtábla fogadja az érkezőket ezentúl a Temes megyei Niczkyfalván, az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller szülőfalujában.

A helyi polgármester, Dănuţ Dră­ghici kezdeményezésére a település bejáratainál ünnepélyes keretek között helyezték ki a falu német megnevezését – Nitzkydorf – tartalmazó táblát a hagyományos sváb búcsú (Kirch­weih) alkalmával, a Bánsági Svábok Egyesülete képviselőinek jelenlétében. Az eseményen a polgármester azt mondta, az önkormányzat ezzel a jóérzésű gesztussal szeretné kifejezni a német ajkú közösség iránti tiszteletét. „Úgy emberséges, hogy amikor az itt élő svábok vagy az elszármazottak hazatérnek, lássák a településük nevét a saját nyelvükön” – fogalmazott az elöljáró. Amúgy a községben már csupán 20 sváb él. És mellékesen 25 magyar is. (Főtér)

VISZONTPER. Nemrég Viorica Dăncilă kormányfő százezer euróra perelte be a Times New Roman (TNR) vicclapot és főszerkesztőjét, mert egy cikkben leostobázták és ezzel megsértették a jó hírnévhez való jogát. Most a vicclap ellentámadásba kezdett: miután Viorica Dăncilă Montenegróban nyilvánosan összetévesztette Podgoricát Pristinával, Călin Petrar, a TNR főszerkesztője úgy döntött, ő is bepereli az őt beperelő kormányfőt. Petrar úgy véli, nemcsak hogy bőven belefér a szólásszabadságba a kormányfő címkézése egy szatirikus lapban, de a Pristina/Pod­gorica-eset fényében a leostobázás nem is címkézés, hanem egyszerű ténymegállapítás. Mivel a kormányfő ostobának bizonyult nemzetközi színtéren is, ezzel sérti a román állampolgárok méltóságát és jó hírnévhez való jogát, ezért Călin Petrar kerek 1 lej kártérítést kér a perben. Mert a szólásszabadság szerinte fontosabb, mint a pénz. Mi több, a főszerkesztő szerint csatlakozni is lehet a bukaresti törvényszéken 10816/3/2018-as számmal indított perhez. Bárki kérvényezheti a csatlakozást, aki úgy érzi, Dăncilă bakijai sértik az ő méltóságát és jó hírnévhez való jogát. (Főtér)

ÚJABB ÁLDOZATOT SZEDETT A TENGER. Egy 18 éves fiatalember holttestét tegnap hajnalban Észak-Efória mellett dobták partra a hullámok. A fiatalembert már kedd délután keresték a katasztrófavédelem emberei, miután többen jelezték, hogy úszás közben eltűnt a víz színéről. A silişteai (Konstanca megye) fiatal jövő hónapban töltötte volna a 18. életévét. (Agerpres)

AZ ÜGYES BŰNÖZŐK IS LEBUKNAK. Legalább öt éve működő, kiterjedt bűnszervezetet számolt fel a spanyol rendőrség Madridban. A bűnözői hálózat elfogott 55 tagja közül 45 román állampolgár, akik elsősorban Spanyolországba készülő külföldi turistákat vertek át. A rendőrségre több mint ötszáz feljelentés érkezett, a feltételezett kár meghaladja a 400 ezer eurót. A csalók a legismertebb szállásközvetítő honlapokat használták fel a turisták átverésére, a fontos idegenforgalmi célpontok közelében található lakásokkal és nyaralókkal kecsegtetve őket. Csakhogy a foglalódíjak átutalása után az állítólagos főbérlők felszívódtak, a turisták pedig hoppon maradtak. Az elkövetők megszerezték az átvert személyek banki adatait is, amelyeket online vásárlásokhoz is felhasználtak. Sőt, adataikkal visszaélve, még gyanús ügyletekbe is belekeverték az áldozatokat, akik az elúszott nyaralás mellett még azzal is szembesültek, hogy bűnügyi nyilvántartásba vették őket. Mindez azt a célt szolgálta, hogy megtévessze a rendőrséget, elterelje a figyelmet az igazi elkövetőkről. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 833
szavazógép
2018-08-10: Belföld - :

Ölt a nílusi vírus

Megerősítette a fertőző betegeket kezelő galaci kórház igazgatója, hogy a nyugat-nílusi vírus okozta egyik páciensük halálát.
2018-08-10: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Nyugdíjálmok, álomnyugdíjak

Leginkább talán a tudományos-fantasztikus irodalomba illő nyilatkozatok hangzottak el a kormánypártok képviselői részéről a nyugdíjakról az elmúlt napokban, hetekben. Hogy jövőre 1265 lejre nő a nyugdíjpont értéke, de 2020-ra már egyenesen ennek duplájára, 2021-ben pedig 4256 lejre, s így az időskori járandóságok értéke megkétszereződik-háromszorozódik a következő években.