A Világbank számításai szerint a külföldön dolgozók az elmúlt tíz év alatt 31,7 milliárd eurót juttattak haza Romániába, ami azt bizonyítja, hogy legalábbis egy részüknek szándékában áll hazajönni, épp ezért nem mindegy, mi várja őket idehaza. Már csak azért is izgulhatnak, hogy lesz-e, hová, hiszen a tudósításokból láthatják, hogy az országot – úgy néz ki – csupa hazaáruló vezeti. Hiszen az ellenzék és az elnök azt mondja: a miniszterelnök Viorica Dancilă, valamint az őt vezető kormánypárt főnöke, Liviu Dragnea a hazaáruló, akik szerint viszont éppen az elnök Iohannis több akciója „a hazaárulás formájának tekinthető”. Ezek után nem csoda, ha a külföldön dolgozó román állampolgárok attól félnek, hogy mire hazajövetelükre sor kerülne, ezek itt kézen-közön (ha már nem lesz egyéb) elkótyavetyélik az országot is. Beigazolódik a mondás, hogy sokan mentek el külföldre kalandvágyból, de úgy néz ki, aki itthon marad, az nagyobb kalandoknak teszi ki magát.

A pénteki nagy tüntetésen, ahol több tízezren (egyes beszámolók szerint százezren) vettek részt, a csendőrség megfelelő fogadtatásban részesítette a külföldről hazalátogató résztvevőket. Mivel a hazatérők mind Nyugat-Európából jöttek, ahol kánikula tombolt, illendően, gondoskodóan vízágyúkkal próbálták hűsíteni a résztvevőket. A demonstrálók nem is a levegő felfrissítésére használt spraytől könnyeztek, hanem a meghatottságtól, hogy ismét szeretett országuk fővárosának földjére léphetnek, és néhányan magukhoz is ölelték az anyaföldet a rendfenntartók segítségének köszönhetően.

Persze, mint ilyenkor mindig, néhány rendbontó is megjelent a színen, csuklyásan, maszkosan elvegyülve a tömegben. Ezek ellen külön veszélyes lett volna fellépni, hisz agresszívek voltak: köveket dobáltak, rugdosták a csendőröket. Ezért aztán a rendfenntartók később válogatás nélkül támadtak a tüntetőkre, arra számítva, hogy a gyávábbak megfutamodnak, és magukkal sodorják az agresszívebbeket is. Érdekes, hogy bár kormányellenes tüntetés volt, az elnök Iohannis nem ment a demonstrálók közé, mint a tavalyi januári tüntetésekkor. Lehet, hogy megsúgta neki saját titkosszolgálata, hogy jobb, ha a palotában csücsül, nehogy neki is sírva kelljen hazaszaladnia.
Nagy reményeket tápláltunk a tüntetéssel kapcsolatban. A hatalomból kiebrudalt volt miniszterelnök, Ponta is szóvá tette, hogy amikor a Colectiv-tűzeset után ellene tüntettek, ő fogta a kalapját és leköszönt, és most abban reménykedett, hogy a mostani kormányfő fogja fejkendőjét, és vezérével, aki (pártja) belsőjéből vezérli, egyhangúlag lemondanak. A tüntetők is reménykedhettek valami nagy fordulatban, csak azt nem tudni, miben. Mert ha le is mond a kormány, akkor milyen lehetne egy új? Talán a mostani halotthalvány ellenzék alakíthatna kisebbségi kormányt? De ők sem jobbak a Deákné vásznánál. Hiszen csak egy dologhoz értenek nagyon, amiben egységesek, mégpedig a magyarellenességhez, és ebben az elnök is mellettük áll, de talán az nem lenne elég az ország kormányzásához.

Aztán a tüntetők emlegettek némi előrehozott választásokat is. Ez is rendben lenne, de kire is szavazzon a jónép? Mármint azok, akiket fizetésemeléssel, nyugdíjemelési ígéretekkel nem vásároltak meg a jelenleg hatalmon lévők. Egyetlen lehetőség talán az egész politikai osztály teljes megújulása lenne. Például, ha megtiltanák a most fungáló pártoknak és az összes jelenlegi politikusnak, hogy részt vegyenek a választásokon. Csak tiszta, új emberek küzdenének meg a hatalomért.
Bár ki tudja, még az is előfordulhat, hogy azok még (hatalom)éhesebbek lesznek, akik majd rávetik magukat arra, ami még ebben a jobb sorsra érdemes országban mozdítható.