A Katrosa–Kászon térségben harcoló 24-es határvadász zászlóalj, a 67. határvadászcsapat-parancsnokság közvetlen alárendeltségébe tartozó 24/2. erődszázad katonái és kiemelten v. Mező Ferenc tartalékos zászlós hűsége és helytállása elevenné vált hetvennégy esztendő után a gyalogtúra alatt.
Vitéz Mező Ferenc a Magyar Tiszti Arany Vitézi érem későbbi kitüntetettje itt halt hősi halált 1944. szeptember 3-án. Az Árpád-vonalhoz tartozó erődrendszer Katrosa-völgyi szakaszát 1940-ben építették. A futó- és lövészárkok, a betonbunkerek maradványai és a géppuskaállások nyomai ma is jól láthatók, emlékeztetnek az itt folyó harcokra, valamint arra, hogy a katonák reménytelen helyzetben, a sokszoros túlerővel szemben is vállalták a küzdelmet.

A 24-es határzászlóalj emléktúrán a Kászonújfalu feletti Nyírponk felé. Kádár Edit felvétele

Az emléktúrán ebben az évben is részt vett Kovács Lehel, az EKE elnöke, Nagy József történész, a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai pedig a szokáshoz híven katonaruhába öltözve kísérték a túrázókat. Új színfolt volt a frissen alakult kézdiszéki 24-es Honvéd Hagyományőrzők rajának, hét katonájának a részvétele a túrán Szima Csaba helytörténész irányításával, aki a katrosai harcok kiváló ismerőjeként a túravezetést is vállalta. A kézdiszéki „huszonnégyesek” a korhűséget célozták meg azzal, hogy katonaruhában, teljes menetfelszereléssel, fegyverzettel, málhás lovakkal elevenítették fel a világháborús katonaéletet. A túrázókat elkísérte a Duna Televízió közismert csapata, a Hazajárók stábja is, akik drónos felvételeket is késztettek a helyszínekről és az eseményekről.

„Sokéves munka után végre beteljesült egy álom. Erre a túrára sikerült egy színtiszta székelyekből álló határvadász rajt felállítanom. Hálás köszönet Igler Attilának, a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület parancsnokának, aki elismeri munkánkat, önzetlenül segít és támogat. Érdekességként megemlítem, hogy az idei túra alkalmával a résztvevők rátekintést nyerhettek, valójában hogy is néztek ki hős vadászaink. Ugyanis teljes menetfelszerelésben, fegyverzetben, málhás lovakkal törekedtünk a korhűségre” – tudtuk meg Szima Csabától.

Díszőrséget álltak a soproni és kézdiszéki hagyományőrzők. Iochom István felvétele

Kedd délelőtt az előző napi gyalogtúra résztvevői, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki, sepsiszéki, brassó-hétfalusi, bardoc-miklósvári, udvarhelyszéki és csíkszéki állományainak tagjai, valamint több helybeli lakos a régi kézdivásárhelyi református temetőben a Laczkó-kriptán elhelyezett emléktáblánál emlékezett együtt v. Mező Ferencre. Az ünnepségen Lázár Elemér főkapitány-helyettes, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi törzsének törzskapitánya is jelen volt. A Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya nevében Ambrus Ágnes ny. egyetemi tanár, Kézdiszék székkapitánya köszöntötte a megjelenteket, majd Jánó Kinga, a Bod Péter Tanítóképző volt tanulója katonadalokat adott elő. Ezt követően Bartha Imre, a Dálnoki Veres Lajos Törzs törzskapitánya a Történelmi Vitézi Rend megalakítását és annak történetét ismertette dióhéjban, a szakadásokra is kitérve.

Miután Ambrus Ágnes párhuzamot vont v. Laczkó László és v. Mező Ferenc életútja és hősi halála között, felkérte Laczkó Áront, Laczkó László fiát, hogy ossza meg gondolatait, személyes hangvételű visszaemlékezéseit a jelenlevőkkel.

Vitéz Mező Ferenc (Kőröstarcsa, 1919. november 1.–Kászonjakabfalva, 1944. szeptember 3.) tartalékos zászlós, a 24-es határvadász zászlóalj katonája, a magyar tiszti arany vitézségi érem kitüntetettje emlékére a Történelmi Vitézi Rend emléktáblát avatott 2014. október 11-én a református temetőben. 1944 szeptemberében az 1051 méteres Nyírponk és a Katrosa közötti térségben a 24-es határvadász zászlóalj géppuskás százada a túlerőben levő szovjet lovasság és lövészgyalogság támadásait több ízben sikerrel hárította el, hősiesen védte és fedezte a magyar csapatok visszavonulását, rengeteg ellenséges katonát megsemmisítve.

Miután a tűzgépek harcképtelenné váltak, kezelői egymás után elestek vagy megsebesültek, és lőszerük is fogyóban volt, Mező Ferenc tartalékos zászlós, a géppuskás szakasz parancsnoka, maga is több sebből vérezve, odafeküdt a még egyetlen működő géppuska mögé, sebesült kezét rákötötte a géppuska ravaszára, és utolsó golyóig és leheletéig sikeresen verte vissza az újra meg újra rohamozó szovjet támadást, végül pisztollyal és kézigránáttal vívott közelharcban esett el, de esküjéhez híven bajtársait nem hagyta el.

Halála után az oroszok még bedobtak egy gránátot a gépfegyverállásba. Holtteste az ellenség kezére került, akik bosszúból nem hagyták eltemetni, kitették közszemlére a templom elé.

Kászonjakabfalváról tiszti legénye éjszaka a szovjet harcelőőrsök között átkúszva kilopta és szekéren Kézdivásárhelyre szállította, ahol titokban eltemették a Laczkó család kriptájába. Az oroszok már akkor a város határában voltak. Csak ideiglenesen akarták a Laczkó-kriptába temetni, hogy az oroszok elvonulása után a Bene-sírba helyezzék át végleges nyughelyére, de akkor még az orosz betörés miatt nem lehetett katonának sírt ásni. Az oroszok elmentek, de a kommunisták hatalomra kerülése után olyan hangulat uralkodott a városban, hogy nem mertek a sírhoz nyúlni.

Laczkó Áron arra is részletesen kitért, hogy Mező Ferenc miként került kapcsolatba családjával: tiszti legénye ismerte Bene Arankát, Mező Ferenc menyasszonyát, aki a Laczkó családdal rokoni kapcsolatban állt. Agyászoló Bene család kitelepedett Magyarországra, majd onnan 1956-ban kivándoroltak Ausztráliába. Attól kezdve a Laczkó család saját halottjának tekintette Mező Ferencet, gyertyát gyújtott az elesett katona lelki üdvéért és virágot vitt a kriptába. „Családunk híven őrizte Mező Ferenc emlékét, mert nemcsak ugyanabban a 24-es határvadász zászlóaljban szolgáltak és katonabajtársak voltak, hanem azért is, mert ő Laczkó Lászlónak a barátja is volt.  Mező Ferencnek tudomásunk szerint élő hozzátartozói nincsenek, így hát a Laczkó család rokonának fogadta” – mondotta Laczkó Áron.

Ezután Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Kultúra Lovagja Futó Dezső főhadnagy az 1930-as években írt Emlékezzünk! című költeményét olvasta fel, Bata Hajnalka népzenész, népdalénekes pedig az alkalomhoz illő népdalt adott elő.

Lukács Bence Ákos

Utolsóként Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja méltatta Mező Ferenc hősiességét. „Mező Ferenc azért tudott úrrá lenni félelmein, testi fájdalmain, mert csak a szolgálat, a feladat iránti hűség vezérelte. Azért tudta életét feláldozni, mert számára a közösség, a haza szolgálata véresen komoly dolog volt, mint ahogy az volt az akkori nemzedékek tagjai számára is. Család, nemzet, haza: akkoriban a legtöbb ember úgy nőtt fel, hogy ezek az értékek megkérdőjelezhetetlenek voltak számára” – mondotta többek között a vezető konzul. A megemlékező közösséget és az emléktáblát megáldotta Bodó Imre ny. főesperes, Kézdiszárazpatak plébánosa és Beder Imre kézdivásárhelyi református lelkipásztor. A koszorúzás után a jelenlevők közösön énekelték el a magyar és a székely himnuszt.

Az emléktúra résztvevői Ojtoztelepre és Sósmezőre, az Ojtozi-szorosba utaztak, ahol a 24-es határvadász zászlóalj harcait vívta 1944 őszén Pozsonyi Attila alezredes vezetésével. 1944. augusztus 28-án az első szovjet támadás a zászlóalj 4-es számú tisztiőrsét érte Sósmezőnél, ahol Cseh György főhadnagy és katonái – mintegy 70 fő – egyetlen személy kivételével hősi halált haltak. Ezen a napon a m. kir. soproni 18-as honvéd gyalogezred 1917-ben vívott harcairól is megemlékeztek.