Egyetemista jelentkezett családorvosánál, aki továbbküldte szakvizsgálatra a járóbeteg-rendelőbe, onnan meg beutalták a kórházba. Igen ám, csak az a gond, hogy a páciens nem biztosított – jelezte az orvos. Mert hát ezt mutatta a rendszer. A romániai egészségbiztosítási rendszer működéséről vannak tapasztalataink. A beteg elmegy a családorvoshoz, de épp akkor nem működik a rendszer, így támogatott gyógyszert nem lehet felírni. Ahhoz vissza kell menni később, hátha szerencséje van. Ha meg akarjuk kapni az orvosságot, a patikában is működnie kell a rendszernek. Ha meg sürgős eset, fizetünk, mint – ahogy a mondás tartja – a katonatisztek. Továbbá támogatott laboratóriumi vizsgálatot sem végeznek el, ha nem lehet belépni a rendszerbe. Arról most nem szólunk, hogy az „ingyenes” analízist mikorra ütemezik be…

De térjünk vissza alanyunkhoz, akinek ahhoz, hogy fogadják a kórházban, rendeznie kell a rendszerrel szembeni nézeteltérést. Vissza­megy a családorvoshoz. Ott beteszik a kártyát a leolvasóba, s láss csodát, működik. Jól van, jól, de mégsem! Hiszen itt korábban is meg a járóbeteg-rendelőben is működött, és mégis azt mondják, a páciens nem biztosított. Tüzetesebb vizsgálat után kiderül, tényleg nem „látja” a rendszer. Ezzel a gonddal az egészségbiztosítóhoz kell menni. El is megy a biztosítóházba. Ott belenéznek a rendszerbe: hoppá, te nem vagy biztosított. Hát mi kell ahhoz, hogy biztosított legyen?! Szükség van egy bizonylatra az egyetemről, hogy ott tanul. Nos, egyrészt vakáció van, másrészt az egyetem más városban, más megyében, székel. Ebbe ne bonyolódjunk bele, a lényeg az, hogy kerül papír, azaz igazolás. Nos, most már érvényesíteni lehet a természetes jogot.

Az egészségbiztosítónál maradva, alanyunk, mivel néhány napra külföldre kíván látogatni, igényeli az európai egészségbiztosítást igazoló kártyát, ami ugyebár jár neki és ingyenes. Nos, ahhoz ki kell tölteni egy kérvényt, szükséges a személyazonossági igazolvány másolata, ismét kell egy bizonylat az egyetemről, és alá kell írni egy újabb papirost, hogy ismerve a büntető törvénykönyv megfelelő cikkelyét, mely a hamis nyilatkozattétel büntetéséről szól, arról nyilatkozik, hogy nincs jövedelme. És ez nem elég – oh! Irgalom atyja, ne hagyj el! –, kell egy papiros az országos adóhatóságtól, hogy tényleg nincs jövedelme. Nos, irány az adóhivatal. Ott is kitölt egy kérvényt, csatolja a személyazonossági igazolvány másolatát, s közlik vele, hogy egy hét múlva jelentkezhet a bizonylatért.

Ha meglesz az is, irány a biztosítóház. Aztán várni kell még arra, hogy Bukarestből küldjék ki az európai kártyát. Csak halkan jegyezzük meg, hogy a belföldire több mint egy évet kellett várni. Az európait állítólag két héten belül megkapja. Azzal együtt három hét telik el. Nyugdíjas ismerősömnek, akit Magyarországon befogadott a lánya családja, öt perc alatt kiállították ott a magyar egészségbiztosító kártyát, minekutána átkérte innen az egészségbiztosítást.

Ez csupán töredéke a bürokrácia okozta romániai bosszúságnak. Vannak más esetek, ahol sokkal több papirost kell beadni egy-egy irat kiállításáért. A közigazgatásban tapasztalható, hogy most kétszer akkora a bürokrácia, mint öt évvel ezelőtt. Az akkori meg kétszerese a tíz évvel ezelőttinek. Egy halom iratot be kell nyújtani minden alkalommal, amikor egy intézményhez fordul az ember. Ezekkel csak gyűl a papír, fogy az ideg, hisz az embereket állandóan útra teszik, egyik hivataltól a másikig, egyik ablaktól a másikig küldik különböző bizonylatokért. Aztán mindenhol sorba kell állni, telik az idő potyára, az ember egyre inkább elveszíti türelmét.

S történik mindez a 21. században, európai uniós országban. Most, amikor máshol mindent számítógépes rendszerrel oldanak meg, nem kell egyéb, csak egy azonosító. Itt meg járatnak papírokért, s ha netán létezik informatikai rendszer, az sem működik megfelelően...