Méltatói gyakran emlegetik, hogy Tamási Áron világát ábrázolja, azaz a székely falu mindennapjait, kenyerét, földjét, tartását, szenvedését. A többség által ismert, jellemzőbb ábrázoló kifejezésmód mellett látható a 2000-ben született, Európa (I–V.) című lendületes, szúrós pasztellabsztrakciója, a 2017-es Teremtés, a 2018-as Kitartás – a tájat éppen csak súroló vonalas kompozíció –, vagy A lélek lángja finom színfoltokkal fogalmazott erotikája. A negyvenhárom táblakép sorába egy 1959-ben festett diákkori csendélet vezet be, és könyvillusztrációk, vázlatok, rajzok igazítanak el az utóbbi időszak dallamos, mágikus tájteremtéséig.

Hegedűs Enikő művészettörténész kiemelte, hogy Márton Árpád olyan korban élt és alkotott, amelyben a rendszer korlátozott minden szabad gondolatot. Az elvárást szolgalelkűen nem követő művészek azonban képesek voltak munkájukba beleszőni a rejtett üzenetet, amelynek felismerése pillanatnyi szabadságélményt jelentett. Üzenetek, amelyek koronként újraértékelődnek, új értelmezést követelnek. A Vándor című 1983-as képén Kőrösi Csoma Sándorra emlékezve a nyolcvanas évekbeli kivándorlásra utal. A menni vagy maradni, elindulni távoli vidékek felé kérdése máig időszerű.

Márton Árpádot a székely festőiskola harmadik nemzedékének tagjaként tartják számon,  kompozícióiban drámai megjelenítő erővel fejezi ki a székelység ragaszkodását szülőföldjéhez.

Ezúttal a Csíkszeredai, Budapesti kiállítások után egy rajzokkal, pasztellekkel bővített gyűjteményt láthatunk. A tegnapi tárlatmegnyitót Györffy Erzsébet népdalai gazdagították.