Sok jó származhat a gombából, illetve vele kapcsolatosan. De sok rossz is... Tőlünk is függ, hogy melyikből jut több nekünk. Mert valóban minket terhel a „gorombaság”, mert valóban jó minden gomba – valamire. Azonban tudnunk kell viszonyulni a gombák csodálatos világához, ismernünk kell azt, és olykor óvnunk is a Nagy Takarító kisebb-nagyobb egyedeit, akár a mérgeseket, bolondosakat is. Mind a gomba, mind az ember láncszem a Természet körforgásában, és nem mindegy, hogy a láncreakció hogyan megy végbe.
Igen, könnyű a gombát letaposni (magyar közmondás), könnyű támadni, legyűrni azt, aki nem tudja kellőképp védeni magát. Könnyű elintézni a gombaárusítás, a gombamérgezés ügyét azzal, hogy nem számolunk vele. Évente szomorú híreket olvashatunk a gyilkos galóca okozta mérgezésekről. Az orvostudomány a mai napig sem rendelkezik egyértelmű és hatékony gyógymóddal a gomba mérge ellen, pedig a halálozási arány nem kicsi. Az egyetlen biztonságos módszer a megelőzés, azaz a mérgezés elkerülése. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a gombát megismerjük.
Manapság ekképp is emlegetik az Amanita phalloidest: a gombák mumusa, a goromba gomba. A gyilkos galóca (nagyon ritkán esetleg a fehér gyilkos galócáé is) magyar népi nevei: farkasgomba (Szigetköz), fehér csiperke (? Háromszék), bolondgomba (általánosan elterjedt), hóhérgomba (Moldva), mérges galóca (Palócföld), sátángomba (Sóvidék). A többség az egész magyar nyelvterületen egyszerűen csak bolondgombának nevezi a mérgező gombákat.
Egyetlen hivatalos (tudományos) név népi előfordulását rögzítettem a galócák esetében, a legnépszerűbbét (légyölő galóca). Bizonyára azért gyakoribb e galóca magyar tudományos nevének a használata, mint a többié, mert ismertebb, „mediatizáltabb”, s nem utolsósorban, mert találónak, a népi névtől alig eltérőnek érezték, érzik. Sajnos, gyakran ezt a gombát tekintik a legmérgezőbbnek, összetévesztik a gyilkos galócával, és nem azért, mert hasonlítanak egymásra, hanem rosszul jegyezték meg, hogy melyik a gyilkos galóca, s ok lehet a félretájékoztatás is.
Közismert hiedelem magyaroknál, románoknál s másoknál is, hogy amit a csiga szeret, megkezd, az jó gomba. Továbbá azt tartják, hogy a színváltó húsú gombák nem jók. Ez utóbbi kifogásolható vélekedéseket szerencsére a megkérdezettek általában nem veszik készpénznek. És ez elsősorban a gyilkos galóca meg a párducgalóca esetében nagy szerencse. Egy tréfás, de biztos és általánosan érvényes felismerési módja a mérgező gombáknak mégis van. Az a bolondgomba, amelyik áll az erdő szélin, s veri a földhöz a kalapját! – hallottam többektől Sepsikőröspatakon. Olyanok is vannak, akik a nagyon megfőzött gombáról azt tartják, hogy az, ha „mérges” is volt, ehetővé vált. A gyilkos galóca mérge hő hatására nem bomlik le, ugyanolyan mérgező marad számunkra.
Zsigmond Győző
