Éjszakázás az Isten házában

2018. szeptember 7., péntek, Nyílttér

Alsócsernáton, Dálnok, Eresztevény, Felsőcsernáton, Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy és Ikafalva ifjai gyűltek össze az ikafalvi faluházban augusztus 28-án. Az augusztusi ikafalvi ifjúsági nap Bardócz Csaba helybeli lelkipásztor köszöntésével, eligazításával és áhítatával kezdődött.

Forgószínpadszerűen asztaltenisz, surlatás, íjazás következett és a Bardócz Tímea által írt Találkozás láthatatlan színház. Érdekes kontraszt volt a felpörgető sporttevékenységek után, hogy a láthatatlan színház mennyire megérintette és elgondolkodtatta a résztvevőket. Az est meglepetését Lukács Irén tanítónő tartogatta, aki nagy tál finom darázsfészekkel lepte és örvendeztette meg az ifjakat. Vacsora után a Viskó című filmet tekintettük meg.
Éjfélkor tábortüzet gyújtottunk, a csapat egy része szalonnát sütött és beszélgetett, mások pedig a templomban az Újszövetséget kezdték el olvasni. Különleges hangulata van annak, amikor az ember egy templomban virraszthat, ahol az evangélium, az ige szól. Nagyon sokan vállalkoztak az olvasásra. Majos Zoltán teológushallgató osztotta be őket, és a napi eligazításon elhangzott, hogy ezen az eseményen nem kötelező aludni... Meglepő volt látni, hogy a Z generáció szívesen olvassa a Szentírást, mert reggel a tervezettnél másfél órával hosszabb ideig tartott az olvasás, mintha nem akarták volna abbahagyni...
Reggeli után kitakarítottuk a faluházat, és abban a reményben, hogy a szeptemberi ifjúsági napon újra találkozunk, elbúcsúztunk egymástól. Köszönjük Bardócz Tímea programfelelős, Bálint Gyopár, Bartos Brigitta, Csorba Eszter, Fetés Hanna, Farkas Paula, Majos Zoltán, Dulló Zalán, Zágoni Hunor, Lukács Zsombor és Szilágyi-Nagy Zétény önkéntesek segítségét.

Az Ikafalvi Református Egyház sajtószolgálata

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 744
szavazógép
2018-09-07: Nyílttér - :

Mátyás király alattvalói, székelyek és románok

Augusztus 20–25. között tartottuk az első „barátságtábort” Csomakőrösön a Debreczi Panzióban. Célunk az volt, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz magyar és román gyerekek, bizonyos kommunikációs helyzetekben feltalálják magukat, elmélyítsék ismereteiket, és élvezzék az együtt töltött időt. 40 kovásznai gyermek nyaralt együtt, a Kőrösi Csoma Sándor líceum I. B osztálya és a IV. A osztály tanulói Butyka Enikő tanítónővel.
2018-09-07: Nyílttér - :

Esti kerékpáros felvonulás

Bringázz az éjszakában címmel rendhagyó városi kerékpártúrát szervezett augusztus 29-én a Zöld Nap Egyesület és a Sportiroda Kézdivásárhelyen.