Mátyás király alattvalói, székelyek és románok

2018. szeptember 7., péntek, Nyílttér

Augusztus 20–25. között tartottuk az első „barátságtábort” Csomakőrösön a Debreczi Panzióban. Célunk az volt, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz magyar és román gyerekek, bizonyos kommunikációs helyzetekben feltalálják magukat, elmélyítsék ismereteiket, és élvezzék az együtt töltött időt. 40 kovásznai gyermek nyaralt együtt, a Kőrösi Csoma Sándor líceum I. B osztálya és a IV. A osztály tanulói Butyka Enikő tanítónővel.

Első nap berendezkedtünk, mindenki elfoglalta a szobáját, majd felállítottuk a tábori szabályokat. Az ismerkedés után „családokat” alapítottunk: a nagyobb román diákok voltak a szülők, a kicsik a gyerekek. Megbeszéltük a családi szerepeket, hogy a szülők óvják gyerekeiket, a gyerekek pedig fogadjanak szót szüleiknek, természetesen egymás tiszteletben tartásával. A családok más-más színű ruhát batikoltak, ebben kellett megjelenni a közös programokon. Minden család készített magának egy füzetet, amelybe bevezették a családtagokat, életkorukat, és közös címert készítettek. Ide kerültek be a kedvenc ételek, állatok, sportok, hobbik, amit a hét folyamán a feladatok által feldolgoztak.
A nap reggeli tornával kezdődött, majd a közösen elfogyasztott reggeli után szobavizit következett a rend és tisztaság fenntartására. Délelőtt, a naplóírás után csapatokban dolgoztak a gyermekek, de nem szabadott magyarul beszélni, közösen kellett megoldani a kitűzött feladatokat. Minden jól elvégzett munka után aranytallért kaptak jutalmul, amelyeket lázasan gyűjtögettek a tábor ideje alatt. Ebéd után jött a csendes pihenő, majd délutánonként a szórakoztató programok: kézműves-foglakozások, ügyességi próbák, tájfutás, személyiségfejlesztő élménypedagógiai játékok, fürdés, szabad játék. Esténként be kellett mutatni a közösen tanult mondókákat, nyelvtörőket, produkciókat, majd következett a szépségverseny, divatbemutató és tánc.
Mindennap törekedtünk arra, hogy minél több mozgás által valósítsuk meg a programban szereplő tevékenységeket, olyan feladatokat és próbatételeket választottunk, amelyek sporttevékenységként is megállták a helyüket.Nagyon változatos, tartalmas tevékenységeink voltak, az utolsó nap elkészített élményfüzérre 21 kis szalag került, amit az elemzés, értékelés után mindenki hazavitt emlékül.

Fülöp Annamária tanítónő

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 763
szavazógép
2018-09-07: Nyílttér - :

Még egyszer az Úz völgyéről

Azóta már eltelt 74 esztendő, de a történtek még élnek emlékezetünkben.
2018-09-07: Nyílttér - :

Éjszakázás az Isten házában

Alsócsernáton, Dálnok, Eresztevény, Felsőcsernáton, Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy és Ikafalva ifjai gyűltek össze az ikafalvi faluházban augusztus 28-án. Az augusztusi ikafalvi ifjúsági nap Bardócz Csaba helybeli lelkipásztor köszöntésével, eligazításával és áhítatával kezdődött.