És nem bántuk meg: a kitűnő zene, étel, ital, sütemények, déligyümölcsök, a minden fogással zenére bevonuló pincérek, mindenekelőtt pedig a szülői és testvéri szeretet megnyilvánulása emlékezetes volt. Hát kell-e az idősebb, nyugdíjas korosztályúaknak jobb lehetőség a fiatalságukat újból átélni, átérezni, ha gyermekeik, unokáik táncra kérik fel a nagymamát vagy nagytatát?
Az egyik, református templomban köttetett házasság apropójaként idézném az egykori Ágoston-rendi szerzetes német papnak, a wittenbergi egyetem professzorának és a reformáció megindítójának véleményét saját házasságáról. Luther Márton 1525-ben, nyolc évvel a reformáció megindítása után ezt írja: ,,Gúnyolóim száját betömtem Bóra Katalinnal. Házasságommal annyira lenézetté és megvetendővé tettem magam, hogy azt remélem, az angyalok nevetni, az összes ördögök pedig sírni fognak. E cselekedetemmel meg akartam erősíteni, amit tanítottam... Isten így akarta, és így tett. Mert én sem szerelmes, sem heves nem vagyok, hanem szeretem a feleségemet. Ha nekem valaki a wormsi birodalmi gyűlésen azt mondta volna, hogy hét év múlva házasember leszek, feleségem és gyermekeim lesznek, kinevettem volna. Ugyanis nem gondoltam arra, hogy ilyen messzire fogok nyúlni. Eredetileg csak a búcsúk ellen akartam küzdeni (…) Hála Istennek, hogy jól sikerült a házasságom, mert istenfélő, hűséges feleségem van, akire az ember nyugodtan bízhatja a szívét, amint Salamon mondja. Ő nem tesz nekem rosszat...”