Arra világít rá, hogy a Magyarország megleckéztetésének alapjául szolgáló Sargentini-jelentés olyan súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaz, mint hogy a Magyar Gárda Orbán Viktorék mandátuma alatt tevékenykedett, illetve a romagyilkosságok is a mostani budapesti kormány idején történtek. Ezzel szemben pedig a valóság az, hogy a gyilkosságok elkövetőit elítélték, a Gárdát pedig törvényen kívül helyezték. Járóka Lívia felszólalását követően mégis ugyanúgy sorolják a vádakat a budapesti kormány roma-, zsidó- és kisebbségellenes magatartásáról a német, holland, spanyol és minden más nemzetiségű képviselők, mint annak előtte. Elvégre ők jobban tudják...
Nem ez a Sargentini-jelentés egyetlen tárgyi tévedése, a dokumentum hemzseg az ilyenektől, hiteltelenítve annak egészét. És még csak nem is a jelentés maga a legfőbb gond: sokkal rémisztőbb ennél a Strasbourgban lezajlott plenáris vita menete, annak módja, amely arról tanúskodik, mennyire elszakadt a valóságtól az európai elit. A felszólalások többségéről messziről látszott, hogy előre gyártott paneleket, sztereotípiákat sorolnak, a valós magyarországi helyzetet még csak felületesen sem ismerik – nem is törekszenek arra, hiszen véleményük már van, az ítéletet már kimondták. Mint a legendás A tanú című filmben, amikor a kezébe nyomott tanúvallomás bemagolására készülő Pelikán jelzi finoman: elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet...

A demokrácia és a jogállamiság mindenre elszánt védelmezői azonban nemcsak hogy elszakadtak a valóságtól, de álszentek, képmutatók is. Mert miközben Magyarországot a korrupció miatt ostorozzák, szemérmesen hallgatnak arról, hogy a jelenség sajnos univerzális, más európai országokban is jelen van és pusztít: nem is olyan régen például a jobboldali spanyol kormánynak kellett távoznia. Az Orbán Viktort autokrata hajlamokkal, netán diktátori magatartással vádolók arról is mélyen hallgatnak, hogy a spanyol hatóságok nemrég mennyire brutálisan avatkoztak be a katalánok népszavazási folyamatába – de példaként említhetjük a Bukarest utcáin egy hónappal ezelőtti csendőri túlkapásokat is. A szélsőségességet, idegengyűlöletet kiáltók vélhetően nem olvasták azokat a híreket, amelyek szerint Kelet-Németországban a bevándorlást ellenző szélsőjobboldaliak tüntetése már-már embervadászatba csapott át: Chemnitzben történt ez, nem Miskolcon vagy Budapesten. A különféle kisebbségekért aggódókat szemmel láthatóan az sem aggasztja, hogy például Romániában milyen magyarellenes intézkedéseket foganatosít az államhatalom. A jogállamiság állapotairól pedig igazán érdeklődhetnének Bukarestben is, ahol a titkos paktumok alapján működő hírszerző szolgálatok olyan befolyásra tettek szert, amely révén nemegyszer a választott, legitim hatalom fölé kerekednek.

Lenne tehát miről beszélni Brüsszelben, Strasbourgban – a jelek szerint azonban a jelenlegi európai elit alkalmatlan értelmes viták lefolytatására, és arra is, hogy irányt szabjon Európának.