A Bodzai- és Vráncsai-hegyek lábánál meghúzódó Zágon, Mikes Kelemen és Csutak Vilmos szülőfaluja ma már határokon túl is ismert. E nagy hagyományokkal rendelkező községben látta meg a napvilágot Gazda László 1933. szeptember 30-án. A három testvér (László, József és Klára) közül ő volt a legnagyobb. Szülei, Gazda József és Benedek Klára, tisztviselők. Az 1940-es földrengés után költöztek Sepsiszentgyörgyre.
László iskolai tanulmányait a Református Elemi Iskolában (a Kós Károly tervezte épület ma szintén református iskola) végezte. Saját bevallása szerint visszahúzódó diák volt, aki inkább a háttérben maradt. Ez megmutatkozott osztályzataiban is, hisz az elemit élete leggyengébb általánosával végezte. Az érettségit 1952-ben az akkori Magyar Fiú- és Leánylíceumban (mai Székely Mikó Kollégium) abszolválta jó közepes átlaggal, de az egyetem IV. évét már színjelessel, és ekkor kapta élete első jutalomkönyvét is.
Hogy mit adott neki az ősi skóla, arra visszaemlékezéseiben ad rá választ: „Belénk palántálta a magyarságtudatot, azt, hogy népünket kell szolgáljuk, amelyhez tartozunk”. Pályafutása alkonyán sem feledkezett meg neves tanárairól, akiknek ő maga és évfolyamtársai is a szellemiségüket köszönhették: Izsák József, Kiss Árpád, Salamon Sándor, Harkó József, Konsza Samu, Dani Árpád és mások.
Az érettségi után beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz-geológia szakára. A földrajz és a történelem iránti vonzalmat nagybátyja, Felszeghy István oltotta belé. Az egyetemen olyan jeles tanárok tanították, mint Török János, Tulogdi János, Molnár Jenő, akik felfigyeltek tudományos érdeklődésére és biztatták a tudományos kutatásra. Ekkor írta meg első tanulmányát Adatok Sepsi rajon történeti földrajzához címmel, amely 1956-ban az egyetem tudományos Diákkörök Évkönyvében jelent meg.
Tanári pályafutásának első állomása a baróti középiskola volt. Itteni ténykedését fémjelzi az általa létrehozott ásvány- és kőzetgyűjtemény. Négyévi baróti tanárkodása után került Sepsiszentgyörgyre a Szövetkezeti Iskolához (ma Constantin Brâncuși Szakközépiskola) mint nevelő, majd egy év után az 1-es Számú Általános Iskola földrajztanára lett. 1965-től kilenc éven át a szemerjai 4-es Számú Általános Iskolában tanított (városunk legrégibb oktatási intézménye volt, sajnos megszüntették). 1974–1995 között a mai Mikes Kelemen Főgimnázium földrajz szakos tanára. Ekkor vonult nyugdíjba.
Kollégái közül sokan nem értették meg, nem beszélve tudományos munkásságáról, amelyről kevesen tudtak. Az érdeklődő diákokat viszont felkarolta, bevonta tudományos kutatómunkájába, s a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat érdemjeggyel értékelte. (Ezért még szankcionálni is akarták!?) Gazda László sokrétű tevékenységét ismertetni meghaladná egy újságcikk kereteit. A szellemi sport (sakk) megszállottja volt, a színjátszás intermezzo volt a tanítás és a tudományos munka között. A sakk iránti vonzalma diákkorában kezdődött a Mikó csapatában, amely akkor a „város legerősebb sakkegyüttese volt”. Baróti és sepsiszentgyörgyi tanárkodása idején is hobbija maradt, megszerezte az I. osztályú minősítést, városi bajnokságot nyert, és megkapta a „mesterjelölt” címet is.
Baróti tanárkodása idején tagja volt a színjátszó csoportnak. Ez elégtétellel töltötte el, hisz amint visszaemlékezésében írja, ő volt az egyetlen az érettségiző osztályból „aki a vizsgaszíndarabban még statiszta szerepet sem kapott”. Sepsiszentgyörgyön a 80-as években ismét a színjátszás töltötte ki szabadidejét. Nagy Attila csoportjában újra felfedezte elhivatottságát, több főszerepet játszott. Átélte szerepeit, amelyek közül Székely János Caligula helytartója című drámájában Barakiás zsidó főpap alakítására emlékezett vissza a legszívesebben, a helyi sajtó is méltatta. Goldoni A fogadósné című darabjában a lakájt alakította. Ezért Concordia díjban is részesült (a darabot László Károly színművész rendezte).
Igazán nagy eredményeket a tudományosság terén ért el, ez volt élete egyik fő meghatározója.
A gazdaságföldrajz mellett történelmi témákkal is foglalkozott. Első ilyen témájú írása az Olt Textilgyár monográfiája volt, a gyár fennállásának 90. évfordulója alkalmából adott ki. Ezzel a dolgozatával szerezte meg a tanári I. fokozati címet. Később rendszeresen közölt tudományos írásokat a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület Évkönyvében. Történelmi témájú írásai közül csak néhányat sorolok fel: Magyarországi utazók Moldvába a XVI–XIX. században, Székely megye Havasalföldön, A keleti népek világteremtési mítoszai és azok fennmaradt emlékei a Kárpát-medence magyar és szomszédos népeinek hagyományaiban.
Az 1970-es években négy éven át a csángók történelme kötötte le figyelmét. Népdalokat, szokásokat, hagyományokat, a csángó népművészetet, népi gyógymódjaikat gyűjtötte össze tanulóival, az eredményeket albumba foglalta. A Jóbarát pionír folyóirat két évben is a legjobb magyar csapat címet adományozta nekik, majd különdíjat is nyert.
E nagyszerű munkájának a Securitate vetett véget. Visszaemlékezéseiben írja: „ügyet csináltak belőle... megfenyegettek, hogy ha nem fejezem be, búcsúzhatok az állásomtól is”. Ekkor sok gyűjtött anyaga odaveszett, még az iskola földrajzkabinetjében őrzött anyagokat is elvitték és megsemmisítették.
Elhivatott volt az iskolán kívüli munkában is: „Minden írásommal, egész éltemmel a magyarságtudatot akartam szolgálni, hogy erősítsem népünk önbecsülését, történelmi tudatát, saját erejében való hitét, bizalmát...”
A csángók iránti érdeklődése a ’90-es években folytatódott. Szerkesztője volt a Csángó újságnak és a Moldvai Magyarságnak.
A Hargita Könyvkiadó felkérésére 2005-ben Gazda László Codex címen 35 település kismonográfiáját jelentette meg két nyelven. Később a Budapesti Nap Kiadó 330 településről írt anyagát adta ki A moldvai csángó-magyar vonatkozású települések történeti tára címen. Ezt tartotta élete fő művének.
Közéleti vonatkozásban is aktív volt. Szerzője, majd titkára, végül elnöke volt a Sepsi rajoni, később a Kovászna megyei Román Földrajzi Társaság fiókjának. Ezt a munkásságát, együtt Harkó Józseffel, a központi vezetőség is méltatta. A Társaság fennállásának centenáriuma alkalmából oklevéllel és emlékéremmel tüntette ki.
Kónya Ádámmal együtt írta meg Kovászna megye földrajza tankönyvet, amelyet többször is kiadtak.
Mondhatni, minden magyar nyelvű folyóiratban, napilapban közölt írásokat. Cikkeinek, írásainak, tanulmányainak bibliográfiáját húga, Gazda Klára nyugalmazott egyetemi tanár állította össze.
Oktatói, tudományos munkásságáért 2007-ben Pro Urbe díjjal tüntették ki. Még ebben az évben egy életen át tartó betegség után szeptember 10-én hunyt el Sepsiszentgyörgyön.
