Az Európai Unió manapság ismét sokat emlegetett válságának egyik legfontosabb összetevője a szövetségen belüli gazdasági feszültségek. Az észak–dél, kelet–nyugat között húzódó törésvonalak, a közös pénznem részleges bevezetésének következményei, de a gazdasági teljesítmények jelentős eltérése is feszíti az eredetileg szén- és acélszövetségként létrejött konglomerátumot, ami jelentősen kihat a politikai életre is. Az alábbiakban az Index elemzése nyomán igyekszünk némi rálátást nyújtani a jövő évi európai választások előtt körvonalazódó gazdasági tényezőkre.
Törésvonalak
A hagyományos konzervatív-szociáldemokrata ideológiai megosztottság mögött az Európai Unió jövőjét a gazdasági különbségek határozzák meg. A törésvonalak régebbi, súlyosabb oka, ami az európai összefogást a mostani formájában már a közeli jövőben kérdésessé teheti, a pénz.
A dél-európai országok súlyos gazdasági problémákkal küzdenek. Magas az államadósság és a munkanélküliség, elsősorban Olaszországban és Görögországban a gazdaság lomhán növekszik, ráadásul a legtöbb régiójuk jóval szegényebb az európai átlagnál. Ezzel szemben Németország megállíthatatlan: az elmúlt évtizedben folyamatosan túlszárnyalták az átlagos gazdasági növekedést az EU-ban, még úgy is, hogy már tíz évvel ezelőtt is Németországban volt a legnagyobb az egy főre jutó termelés. Újabb fejleménynek tekinthető, hogy Németországhoz képest még Franciaország is viszonylag elszegényedik.
Német fölény
Minden statisztikai adat azt mutatja, hogy Németország egyértelműen a közös piac és a közös európai valuta legnagyobb nyertese. Másképpen úgy is fogalmazhatunk, pofátlanul kihasználják azt a helyzetet, hogy korlátok nélkül árusíthatják a saját termékeiket az európai piacon, és hogy bármennyi árut adnak el külföldön, az euró mégsem fog drágulni. Ha például Németországnak saját pénzneme lenne, akkor az óriási német export miatt a többi valutához képest az jelentősen megdrágulna, és ez valamelyest visszafogná a német termelést. Az Egyesült Államok már jó ideje panaszkodik a német exportfölény miatt, és Donald Trump többek között emiatt szigorított kereskedelmi politikáján. De a német áruk jelentős fölényben vannak az európai piacon is, ami gyakorlatilag visszatartja az ipar fejlődését a dél-európai országokban. A dél-európai országok viszont nem vethetnek ki védővámokat a határaikon, mint ahogy ezt az Egyesült Államok megteheti. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az euró bevezetése óta az Észak- és Dél-Európa közötti szakadék a nemzeti összjövedelemben és az egy főre jutó jövedelemben nemhogy csökkent, de nőtt.
A védővámok hiányában a mediterrán országok azt szeretnék, hogy Németország másképpen kompenzálja őket, elsősorban azzal, hogy átalakítják a közös valuta szabályozását. Nemcsak a saját maguk érdekében: hogyha nem vezetnek be egy olyan gazdasági és pénzügyi kormányzási rendszert, amely jobban figyelembe veszi a hatalmas gazdasági különbségeket az eurózónán belül, az egész eurózóna rosszul jár. A leghangosabban az új euroszkeptikus jobboldali olasz kormány követeli a változásokat, de nincsenek egyedül: ebben a témában például egyetértenek a francia elnökkel.
Kiegyenlítő költségvetés
Emanuel Macron úgy orvosolná a helyzetet, hogy nyitna egy közös büdzsét az eurózóna országainak, ahová mindegyik ország a gazdasági erejéhez mérten fizetne be, és ha valamelyiküknél jelentősen csökken a gazdasági növekedés, akkor ebből vehetne ki vagy legalábbis vehetne kölcsönbe forrásokat. A francia elnök nagyban gondolkodik: szerinte az euróországok GDP-jének néhány százalékát kitevő keretnek lenne értelme, holott az Európai Unió költségvetése most a tagállamok összesített GDP-jének egy százaléka körül alakul.
A mostanában új Hanza-ligának is hívott északi országok, Hollandia, a skandináv és balti államok és Írország természetesen ellenzi ezt az ötletet. Egyáltalán nem szeretnének többet fizetni a mostani uniós költségvetésbe sem, nemhogy új alapot hozzanak létre. Németország lát fantáziát egy közös pénzalapban, de egész másra szeretné használni arra, hogy azon keresztül vegye rá költségvetési szigorra és gazdasági reformokra a lassan növekedő országokat. Ez pontosan az ellentéte annak, amit a franciák és a déliek szeretnének. Ráadásul Németország sokkal kisebb összegekben gondolkodik, a francia javaslat töredékét gyűjtenék csak össze ebbe az európai valutaalapba.
