A néppárti frakció alelnökévé választották Németh Zsoltot

2018. október 10., szerda, Világfigyelő

Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét választotta egyik alelnökének az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése néppárti frakciója. Az ET parlamenti közgyűlése ötnapos ülésének keretében, az Európai Néppárt elnöke, Joseph Daul jelenlétében tartott voksoláson az alelnökök közül a legtöbb, harmincnégy szavazattal választották meg őt.

Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy az ET európai néppárti frakciójának új vezetősége megválasztásával megszüntethető lesz az a megosztottság, amely az elmúlt időszakban nehezítette a frakció működését. A keresztény értékek alapján nyugvó, a Fidesz vezetőinek elképzelése szerint működő Európai Néppárt minden bizonnyal meg fog tudni erősödni az Európa Tanács keretei között – fogalmazott a politikus. Kiemelte, az Európa Tanács tevékenysége által a tagállami parlamentek közötti kapcsolatépítés a törvényhozások szerepének erősödését hozhatja, valamint a nemzeti identitás és a nemzeti szuverenitás jelentőségének felértékelődését érheti el az Európai Unió keretei között és általában az európai politikai életben.
Aleksander Pociej lengyel politikus, az ET néppárti frakciójának új elnöke megválasztására reagálva Németh Zsolt aláhúzta, eddigi együttműködésük az új elnökkel kiváló volt. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő időszakban az Európa Tanács néppárti frakciójának megerősítése érdekében kifejtett közös munkájuk továbbra is eredményes lesz. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a közép-európai régió szemléletmódja és megközelítése hangsúlyosan jelenjen meg az Európai Néppárt működésében – fogalmazott. Remények szerint az új frakcióvezető a térség hangjának erősítését fogja szolgálni az európai politikán belül – tette hozzá a politikus.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1239
szavazógép
2018-10-10: Világfigyelő - :

Stabil kormányok (Magyar–török kapcsolatok)

Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Budapesten a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar–török üzleti fórumán, amelyen részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök is.
2018-10-10: Világfigyelő - :

Átvilágítanak több száz tisztségviselőt (Kárpátalja)

Kárpátalján a hatóságok több száz állami tisztviselőt és önkormányzati képviselőt fognak átvilágítani kettős állampolgárság ügyében annak a több mint 300 fős listának alapján, amit a Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán portál tett közzé hétfő este magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai lakosokról – közölte Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója.