Nem túlzás azt állítani, hogy a székelyföldi származású Barabási Albert László a tudományos élet rocksztárja. Egyrészt azért, mert hírességekhez méltó rajongótábora van, ami a kolozsvári könyvbemutatóján is bebizonyosodott, vagy mert olyan sokan akartak vele személyesen találkozni, hogy külön „afterpartit” szerveztek az interakcióra. Továbbá azért is, mert kutatócsoportjával a tudományok előtt eddig ismeretlen, sőt, kifejezetten gyanúsnak mondható területtel foglalkozik. A képlet – A siker egyetemes törvényei című kötetében ugyanis a tudomány eszköztárával vizsgálja a siker univerzális törvényeit, egy egyszerű képletben összefoglalva a siker titkát.
Ezt a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szervezésében csütörtök este Kolozsváron mutatták be, óriási érdeklődés kíséretében. Barabási elöljáróban elmondta: az általa Bostonban vezetett Komplex Hálózati Kutatóközpont azt vizsgálja, hogy miképpen kapcsolódnak egymáshoz a dolgok, milyen hálózatokat alkotnak a sejtek, a molekulák vagy az emberek a társadalmunk szövetében, és ebből milyen következtetéseket lehet levonni például az emberiség eredetéről vagy a világ működéséről.
A siker kutatásakor alkotóelemeire szedték a siker fogalmát, hogy feltárják a mögötte húzódó mechanizmusokat. Azt kezdték el vizsgálni, hogyan kapcsolódik a teljesítmény a sikerhez. Meg lehet a teljesítmény alapján jósolni a sikert?
Barabási Albert László előadásában lényegretörően és főleg közérthetően foglalta össze a siker törvényeit, melyeket a könyvében öt különálló fejezetben tárgyal, több izgalmas példával támasztotta alá állításait, és a siker képletét is bemutatta.
Abból indult ki, hogy a teljesítmény mindig az egyénről szól, míg a siker annak a mérőszáma, hogy a közösség mit lát a teljesítményből. Gyakran azt hisszük, hogy a teljesítmény önmagában a sikerhez fog vezetni, pedig a teljesítményt nem lehet pontosan lemérni, a sport az egyik kivétel, ahol pontosan mérhető. A siker első törvénye: a teljesítmény vonzza a sikert, de ha a teljesítmény nem mérhető, a sikert a hálózatok határozzák meg.
Barabási megállapította, hogy a teljesítmény korlátos, míg a siker korlátlan. A teljesítmény azért korlátos, mert az egyén kapacitása is az. Mivel a sikerhez a közösség járul hozzá, korlátlan.
Albert Einstein azt vallotta, hogy aki 30 éves koráig nem alkot valami nagyot a tudományban, az már nem is fog. Azonban Einstein tévedett: a kreativitásnak nincs életkora, a kemény munka és a tehetség előbb vagy utóbb, de eredményre vezet.
Az is tény, hogy sikeres kutatásokra tipikusan a karrierek korai időszakában lehet számítani. A nagy áttörés esélye a karrier 20. éve után meredeken zuhanni kezd – ez a produktivitásra is érvényes. Azért következik be a nagy áttörés a karrier első két évtize­dében, mert az ember fiatalon gyakrabban próbálkozik, fáradhatatlan és türelmetlen. A kulcsszó tehát a produktivitás. Ez újabb törvényre vezetett: ha kitartunk, a siker bármikor beüthet. Ezen ténymegállapítás mögött rengeteg matematikai számítás található.
De mi a siker képlete? A szerző szerint egy egyszerűnek tűnő képlettel leírható a siker, eszerint az ötlet szorozva a belső képességünkkel hozza létre a sikert. Ugyanakkor az alkalmasság és a korábbi siker együttesen garantálják a jövőbeni sikert – ez is a siker egyik törvénye.
A képlet így néz ki: S = Qr.
Az S a sikert fejezi ki, mint a világra gyakorolt hatás mértékét, az r a „random ötletet”, mely számszerűsíti az ötlet értékét. A Q egy képesség, mely az ötletből sikert kovácsol.
Egy alacsony Q-faktorral bíró egyén bármilyen magas értékű r ötlettel áll elő, nem garantált a siker, mivel a Qr nem lehet magas a Q alacsony értéke miatt. A fantasztikus ötlet és gyenge kivitelezés egyik eklatáns példája az Apple első kézi eszköze, a Newton, amelyet Steve Jobs fejlesztett ki. Persze, ennek a fordítottja – remek kivitelezés, gyenge ötlet – sem vezet automatikusan sikerre, Steve Jobs pár másik kudarca, a Lisa, a NetXT vagy a G4 Cube is mutatja. Ha a Q faktor és az r érték egyformán magas, akkor viszont elkerülhetetlen az áttörés, gondoljunk csak az iPhonra, ami szintén Jobs vívmánya.
A kutatócsoport által készített algoritmus annyira pontosan méri a sikert, hogy majdnem minden esetben megjósolható, hogy ki fogja kapni a Nobel-díjat.
Az eset is mutatja, hogy a teljesítmény önmagában nem elég, kell hozzá a preferenciális kapcsolódás, az, hogy közösségünkkel el tudjuk fogadtatni eredményeinket. Bár a szerencse is közrejátszódhat a karrier felfelé ívelésében, önmagában nem elég, ahogyan a teljesítmény sem. Igazán messzire állhatatossággal és magas Q-faktorral juthatunk. Ebben a folyamatban hasznunkra lehetnek a Barabási Albert László által kidolgozott törvények, melyek mindenkire egyformán érvényesek, kortól, nemtől és más társadalmi kategóriáktól függetlenül.

MÉSZÁROS TÍMEA/Főtér