Demeter J. Ildikó
Betiltotta a tüntetéseket a Legfelső Ítélő- és Semmítőszék. Persze a jogi megfogalmazás ennél kevésbé diktatorikusan hangzik: egyszerűen azt mondta ki az ország legmagasabb rangú bírósága, hogy ezentúl közterületeken és intézmények előtt – legyenek azok állami vagy magánérdekeltségűek – csak akkor szabad gyülekezni, ha azt előre bejelentik. Azaz a kormány túlkapásai ellen nem lehet csak úgy, hirtelenjében utcára vonulni, előbb engedélyt kell kérni, és ha nem adják meg, akkor szervusz, 1989 decemberében emberéletek árán kiharcolt szabad gyülekezési és véleménynyilvánítási jog.
A kommunista pártból névleg szociáldemokratává vedlett alakulat vezetői harminc év után sem tudják elviselni azokat a tömegeket, amelyek nem az éltetésükre kivezényelve menetelnek, hanem maguktól, polgári öntudatból jelzik a hibás döntéseket. Ezek az ezrek és tízezrek nem jártak jóváhagyás után sem 1989-ben, sem az utána következő zavarosban, sem a Colectiv-tűzvész, sem a hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet idején – egyszerűen csak kifejezték nemtetszésüket az önző, nemtörődöm, erkölcstelen hatalomgyakorlással szemben. A napokban hosszú hallgatás után megszólaló és ismét megbékélésre intő Ion Iliescu még bányászokkal próbálta letörni a lakossági ellenállást, ám mivel őt már perbe fogták emiatt (ha késve is), utódja, a több perben vádlott, tanulékony Liviu Dragnea körmönfontabb módszerekkel próbálkozik. A román diaszpóra augusztus 10-ei tüntetését nem tudta erőszakkal hitelteleníteni (sőt, fordítva sültek el a dolgok, a csendőrséget okolják az eldurvult helyzet miatt), ezért a törvényt húzta ki a hasonló megmozdulások alól.
A szomorú az, hogy ezúttal nem a kormány és nem a parlament, hanem a magát függetlennek valló igazságszolgáltatás játszik a kezére, amelynek védelmében az elmúlt télen százezrek tüntettek szerte az országban – spontán módon, de hetekig, hónapokig kitartóan. A kormánypalota, a parlament, vidéken a prefektúrák és az SZDP székházai előtt (ez utóbbiak lehetnek az óvott magánterületek), esetenként egyiktől a másikig gyalogolva, a zebrákon lelassítva, néha énekelve, házilag készült üzeneteket mutatva, de mindig békésen tudatták az emberek, hogy elég volt az ígéretekből, valamit látni is akarnak, kórházakat, utakat, tiszta államot.
Most pedig magukra maradtak megint, a tegnap még szövetséges erők cserben hagyták azokat, akik nem akarnak többé korrupt, hazug, elmaradt országot. Mégis mikor és kinél kellett volna engedélyt kérni egy éjszaka, titokban elfogadott kormányrendelet elleni vagy egy miniszter nagyzási hóbortja miatt elhunyt motoros rendőr melletti fellépéshez? Jobb lenne, ha a törvény és az igazságszolgáltatás ezeknek az eseteknek az előidézőire sújtana le példás szigorral – így a spontán tüntetések is tárgytalanná válnának –, de úgy látszik, ellenkező irányba tartunk, vissza a parancsuralomhoz.
