Dacian Cioloş sepsiszentgyörgyönMegújítanák a politikát

2018. október 18., csütörtök, Közélet

Új embereket kíván bevonni a közéletbe Dacian Cioloş volt független miniszterelnök, aki tegnap Sepsiszentgyörgyön járt, és elbeszélgetett az érdeklődő helybeliekkel is. Az általa létrehozott Platforma România 100 jelenleg a választási törvények módosításához gyűjt aláírásokat; a kezdeményezéshez megyénkben háromszáznál többen csatlakoztak.

Dacian Cio­loş késve érkezett a főtérre – értesüléseink szerint Antal Árpád polgármesterrel és Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel folytatott beszélgetése húzódott el –, ahol néhány polgár várta. Felöltötte a csapata által is viselt, kétnyelvű – elöl magyar, hátul román nyelvű – trikót, személyesen írta be az űrlapra az aláírásra jelentkezők adatait, váltott velük néhány szót, majd a Bod Péter Megyei Könyvtárba ment, ahol a rosszul megválasztott időpont (déli két óra) dacára saját csapatán kívül mintegy két tucatnyian várták; a találkozást korábban főként a közösségi oldalakon szervezték. Az erdélyi politikus a sajtónak azt nyilatkozta: a Bűnözők nélkül kampány után a választási törvények módosítását próbálják elérni, hogy tovább lépjünk, ne csak tiszta, hanem hozzáértő emberek is kerüljenek tisztségekbe, olyanok, akik saját szakmájukban már elértek valamit, és az országért, a benne élőkért is dolgoznának.

Főleg helyi szinten van erre szükség, mert ez az alapja mindennek – fejtette ki Cioloş, és tételesen is felsorolta javaslataikat: legyen a polgármester-választás ismét kétfordulós (mert így nem fordulhat elő, hogy 10–20 százalékos támogatottságú elöljárója legyen egy településnek, sőt, nagyobb legitimitást kap a második forduló győztese), töröljék a választási küszöböt az önkormányzatoknál (mert így a polgárok szélesebb képviselethez juthatnak), csökkentsék a független jelöltek indulásához szükséges aláírások számát (mert most több aláírást kell gyűjteni, mint amennyi szavazat elég egy mandátumhoz), vezessék be a többszörös szavazást kiszűrő elektronikus ellenőrzést (erre két módszert is ajánlanak), és adjanak tágabb lehetőségeket a diaszpórának (a négy képviselői és két szenátori hely ugyanis nem arányos a számukkal, de biztosítani kell nekik az önkormányzati választásokon való részvételt is, akárhol legyenek, mert sokan érdeklődnek a hazai, és elsősorban a helyi közállapotok iránt, tudásukra, tapasztalataikra pedig szükség van).

Arra a kérdésre, hogy a polgármester-választás második fordulója Erdélyben nem hozna-e zömében etnikai szavazást, Dacian Cioloş azt felelte: nem így állnak hozzá, és nem is látja indokoltnak a helyi ügyek etnikai síkokra való bontását; azt szeretnék előmozdítani, hogy minél tágabb körben támogatott, jó gazdák legyenek az elöljárók, akik tisztességesen, hozzáértően, az egész közösség érdekében tevékenykednek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1239
szavazógép
2018-10-18: Közélet - Fekete Réka:

Szakoktatás kreatív módon

Kötelező tananyagon kívüli, készségfejlesztő gyakorlati oktatást indít a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola a mechanika, elektronika és autószerelés területén, amelyet az említett szakágazatokban működő helyi cégekkel közösen valósít meg a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által elnyert egymillió lejes uniós támogatásból. Az együttműködő partnereket a program részleteiről kérdeztük.
2018-10-18: Közélet - Hecser László:

A sertéspestisveszély nem múlt el

Az erdővidéki polgármesterek múlt heti, Középajtán tartott találkozóján Sikó-Barabási Sándor állatorvos, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője arra kérte a polgármestereket, figyelmeztessék falustársaikat: a sertéspestisveszély nem múlt el, csakis megbízható helyről vásároljanak élő állatot, illetve húst.