Egy múzeum életében nem hosszú idő a tizenöt esztendő, de egy frissen születő intézmény alakulásában minden év olyan mérföldkő, amely újat teremt – ezt bizonyítja a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, amely alapításának másfél évtizedes évfordulóját – saját hagyományaihoz híven – munkával, újabb kiállítások rendezésével és megnyitásával ünnepelte szombat délután.
2003. szeptember 14-én nyitották meg az első kiállítást a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban. A megvalósításhoz a magyar kormány járult hozzá anyagilag többrendbéli pályázati úton, a Székely Nemzeti Múzeum fenntartójaként pedig a megyei önkormányzat segíti időnként ennek az alegységnek a működését – ecsetelte Pozsony Ferenc múzeumalapító. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz tanszékének tanára ellenben nem állt le a múzeumalapításnál: tovább bővíti és népszerűsíti a tárgyi gyűjteményt, és hirdeti, hogy a régi eszközök nemcsak kézzel fogható emlékek, személyre szabott emlékcserepek, hanem szellemi kultúránk őrzői.
A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum székelyföldi, moldvai csángó, román, erdélyi székely és szász gyűjtemény tára, amely Pozsony Ferenc kutató- és gyűjtőmunkájának eredménye. A tárgyállomány minden darabja egy-egy személyes történet hordozója, ezért mondhatjuk: ez a múzeum az elbeszélt történelem egy szeletének tárgyi vonatkozású, hiteles tanúja.
Szombaton alapításának tizenötödik évfordulóját három kiállítással ünnepelte a zabolai múzeumegyüttes, és a pénteki kézdivásárhelyi bemutató után itt is ismertették Dimény Attila első könyvét: A polgárosodás társadalmi és kulturális hatásai Kézdivásárhelyen (1750–1944).
A reformáció Európa keleti részén – Erdély című vándorkiállítást a Kelet-európai Kulturális Fórum (Potsdam), a Friedrich Teutsch Ház (Nagyszeben) és a Honterus Egyházközség levéltára (Brassó) állította össze. Beszédében Thomas Șindilariu, a brassói szász lutheránus egyház főlevéltárosa hangsúlyozta: nem lehetünk biztosak abban, hogy a lutheri reformáció befejeződött, hisz nem teljesült minden, amit a reformátorok kihirdettek, de Erdély évszázadokon át bizonyította, hogy a tolerancia földje, és ez példakép lehet sokak számára. A háromnyelvű panelekből álló kiállítás is ezt az erdélyi toleráns magatartást igazolja – mondotta.
Az erdélyi szászok nélkül ma nem lehetnénk ott, ahol vagyunk, velük pedig ma is többre vihetnénk – összegezhető Pozsony Ferenc témához kötődő hozzászólása. Azt mondta, nekünk, székelyeknek hiányoznak a szászok, a karbantartott házaik, magatartásuk, a kultúrájuk, ezért is tartotta fontosnak, hogy kulturális örökségüket bemutassa egy tematikus kiállításon. Vasárnaptól ennek a kiállításnak ad helyet a zabolai Pozsony-portán épült csűr alsó szintje, az emeleten továbbra is a moldvai csángó hagyományokat felelevenítő tárgyi gyűjtemény egy része látható.
Pozsony Ferenc régi álma valósult meg: a nagyszüleitől hátrahagyott hagyaték bemutatása, így született meg az Egy zabolai székely gazdacsalád életmódja a 20. században című élethű lakberendezés, amelyet Kinda István, a zabolai múzeum első néprajzos múzeumőre (2005–2007), a sepsiszengyörgyi Székely Nemzeti Múzeum jelenlegi muzeológusa mutatott be. A szakember beszélt a 20–30 hektáros székelyföldi gazdák életéről, a mezőgazdaságban dolgozók koronként más-más jellegű nehézségeiről, de a földművelés szépségeiről is – így építette be a Pozsony-ősök életét az akkori gazdatársadalom mindennapjaiba, és ezt tükrözi a Pozsony nagyszülők életét bemutató kiállítás is.
A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum nem csak holt tárgyak lelőhelye, itt minden nyáron állagmegőrző, adatoló-, restaurálómunka folyik, a kolozsvári néprajz tanszék diákjai végzik itt a szakmai gyakorlatot, de gyűjtőútra is mennek zabolai szellemi tarisznyával, mert amit innen elvisznek, az kiegészítője az egyetemi padokban tanultaknak.
