Utcajavítások SepsiszentgyörgyönTélire lesz aszfalt

2018. október 26., péntek, Közélet

Jelenleg négy utca korszerűsítésén dolgoznak Sepsiszentgyörgyön, és bár mindenütt más-más szakaszban vannak a munkálatok, télire legalább az alsó réteg aszfaltot kiöntik, és megnyitják a forgalom előtt – közölte Antal Árpád polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. Egyúttal más, kisebb javításokról is beszámolt.

  • Alapoznak a László Ferenc utcában. Albert Levente felvétele
    Alapoznak a László Ferenc utcában. Albert Levente felvétele

A Kós Károly utca középső szakaszán elkészült az alapozás és az úttest egyik felének aszfaltozása, a másik felén az alsó aszfaltréteg kiöntése következik. A napokban az új villanyoszlopokat is felállítják, és üzembe is helyezik. Új járdát csak ott alakítanak ki, ahol a régi rossz minőségű volt, a textilgyár és a dohánygyár előtti részen nem törik fel a jó burkolatot, csak kijavítják a kis hibákat. Az utca hátralevő részét (a Cigaretta utcától az előpataki elágazásig) jövőben fogják felújítani. Hogy egy vagy két szakaszban, az még attól függ, hogy az Andrei Şaguna utca (a dohánygyári hegy) korszerűsítésével – amire már aláírták a szerződést – miképpen tudják összehangolni. A Şaguna utca is aszfaltburkolatot kap, nem marad kockaköves.

A Váradi József utca felső részén (a Sas utcától felfelé) az első réteg aszfalt már a helyére került, az új közvilágítás is működik, következik a járda és a felső aszfaltréteg kiöntése. A Váradi középső szakaszán (a Sas utcától az Attila-hegyi elágazásig) és a Sas utcában befejezték a közvilágítási kábelek lefektetését, és megkezdték az alapozást. A következő időszakban a villanypóznákat és a szegélyköveket rakják fel, és legalább az alsó réteg aszfaltot az itt élők is látni fogják még az idén. A László Ferenc utcában is alapoznak, és megkezdték a szegélykövek elhelyezését.

A nagy utcafelújításokat szerződött cégek végzik, de kisebb horderejű javításokat az önkormányzat saját emberei – a kertészet és a nemrég létrehozott Sepsi Útépítő – is kiviteleznek szerte a városban. A Gyöngyvirág utca végétől az Olt-hídig vezető járda felújítása már befejezéshez közelít. A Csíki negyedben az Otthon sétány esővíz-elvezetésén, a járdák és a parkolók kialakításán dolgoznak. A Gróf Mikó Imre és a Petőfi Sándor utcában a járdákat újrapiskótázták, most a Mihai Viteazul tér meglazult kockakő-burkolatát rakják újra, ezt a kivitelező által itt hagyott jótállási pénzből fedezik.

Ugyancsak a városháza alkalmazottjai végzik a Mikes Kelemen Főgimnázium belső felújítását, az állomási katonaszobor talapzatának és környezetének tatarozását (utóbbit a prefektúra és más állami szervek árgus felügyelete alatt), illetve a zöld­övezeti idénymunkákat is: a facsemeték és sövények kiültetését, a muskátlik beszedését, a lehullott levelek begyűjtését.

A különböző szolgáltatók is haladnak saját hálózataik korszerűsítésével: az Oltmező utcában megújult a közvilágítás, a Táncsics Mihály utcában pedig megkezdődött a vezetékek cseréje. Ott egyelőre nem tervezik az aszfaltozást, de az úgyis a leggyorsabban elvégezhető munkálat – mondta még a polgármester, és hozzátette: egész Romániában Sepsiszentgyörgyön kívül Brassó az a város, ahol a legtöbb villanykábelt a föld alá helyezték, másutt még számtalan vezeték lóg a levegőben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1231
szavazógép
2018-10-26: Jegyzet - Kuti János:

Iohannis nekilendült (Glossza)

Iohannis elnökünk az utóbbi időben úgy elkezdett nyüzsögni, mint hiperaktív iskolás a hátsó padban. Lehetséges, hogy beindította választási kampányát? A múlt hét elején az olasz csizmában illegette magát ott dolgozó honfitársaink és néhány hivatalosság előtt.
2018-10-26: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Utakat javítanak, várják a repteret

Korszerűsítik a megye úthálózatát, és készülnek a Brassó megyei repülőtér megépítése után várható helyzetre is – a Háromszéket érintő fejlesztésekről, várható eseményekről tegnap számolt be Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.