E túlpörgött, elvárásokkal teli életben csak úgy tudjuk megvédeni gyermekeinket, ha mellettük állunk, ha példát mutatunk, ha minket sem nyel el az internet, a média, ha a képernyőkön túl más lehetőségeket is biztosítunk a szórakozásra, kikapcsolódásra. Hogyan kísérjük el gyermekeinket a közösségi oldalak világába?
Tizenkét-tizenhárom évesnek tűnő lány jópofáskodva pózol egy mutatós lányszoba ágyán, legjobb barátnője mobiljának fényképezőgépe előtt. Egyik térde az ágyon, a másikat leengedi, fenekét felemeli, ajkát csücsörítve pillant a kamerába, nyaka körül vörös sállal. A kép egy már többször gyakorolt előnyös pózban mutatja. Ebből a szögből nem látszanak a szeplői, az arca ebben a megvilágításban vékonyabb, „modellesebb”, nem annyira kislányos – amit már nagyon utál. Érett nőnek szeretne látszani. Ez a beállított profilképe a Facebookon, ahol a több mint ötszáz barátja közül többen azonnal lájkolják a produkciót, tucatnyian hozzászólnak, csak úgy röpködnek a „Nagyon baba vagy, édes!”, „Eszméletlen!” „Szuperkúl!”, illetve „Szexiiii!” megjegyzések. Többnyire lányoktól, és néhány bátrabb fiútól is.
A barátnőjének tetszett az ötlet, és éppen most pózolt egy új profilképhez. A múlt héten egy olyan fotót talált megfelelőnek, amelyen épp egy pónin lovagol, azelőtt pedig barátaival összebújva látható egy iskolai kiránduláson. Ezen a héten azonban már az otthoni nagytükör előtt állva örökítette meg magát: megemelve a csípőjét, hogy látható legyen a nagyon rövid nadrágja, amelyet a kislányos formákat elrejtő, mégis épp eleget mutató blúzzal és széles karimájú kalappal együtt visel.
Alig van magyarázat arra, hogy miért akarnak egészséges és szép, fiatal lányok a hamburgi Herbertstrassén dolgozó szexmunkásokhoz hasonlítani a közösségi oldalakon csak azért, hogy vonzónak találják őket. Mert hamar rájönnek, hogy minél szexibbek a Facebookon, és minél több mindent osztanak meg magukról, annál több hozzászólást és ismerőst szereznek. És ez kell nekik, mint a darab kenyér…
Ők a „Z generáció”, a digitális nemzedék képviselői, az 1995–2010 között születettek. Nagyon mások, mint a korábbi generációk, lételemük a folyamatos méregetés, az állandó lájkvadászat.
Némelyikük a saját értékességét úgy méri, hogy hány lájkot gyűjtött be a legújabb profilfotójával. Ha nincs elég, akkor boldogtalan, romlik az iskolai teljesítménye. Folyamatosan küszködik ezzel az elváráshalmazzal, aminek véleménye szerint meg kellene felelni.
Zavarba ejtő pillanatait örökre magába zárja a világháló, fotóit több százan nézegethetik, és a saját maguk által felépített „kiberszex-énjük” arra ösztönzi őket, hogy azt a való életben is megéljék.
Ha egy lányt túlságosan szexinek vagy menőnek találnak a kortársai, megeshet, hogy negatív kommenteket is vonz majd, amelyek miatt összeomlik az önmagáról alkotott, könnyen változó képe. És sajnos nemcsak a kortársai nézik őt a Facebookon – ezt már többször is megfigyeltem. A kommentelők között szinte minden esetben találtam negyvenes, ötvenes férfit is, aki szolidan csak egy „Szép vagy!” vagy „Csinos vagy!” megjegyzéssel indított. Középkorú férfiak, néhányan családosak, édesapák. A folytatásról nincs információ, de épp ezek miatt a „vadászok” miatt lehet veszélyes gyermekeink számára a virtuális világ.
A gyerekek online védelmét szolgáló, kihasználásuk ellen küzdő központ (Child Exploitation and Online Protection Centre – CEOP) szerint minél szexibbnek tűnnek a lányok a fényképeken, annál könnyebben válnak a felnőtt ragadozók célpontjává. Míg a szervezethez 2010-ben több mint hatezer jelentés érkezett, 2016-ban már több mint százezer.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
(folytatjuk)
