Lapunkban olvasom, hogy egy török vállalkozó cementgyárat telepítene Barótra. A hír, illetve a lehetőség érzékelhetően felvillanyozta Nagy Istvánt, Barót polgármesterét, hisz Erdővidéken köztudottan nagy a munkanélküliség, s ennek függvényében az elvándorlás, de történik utalás arra is, hogy a cementgyártás nem éppen környezetbarát, ám a vállalkozó a legszigorúbb ökológiai szabályok betartását is vállalja.
Ennek függvényében mondom — nem cementgyártó szakemberként —, hogy cementgyár-létesítés esetében valóban igen alapos hatástanulmányokat kell végeztetni.
A cementgyár telepítésének szándéka a Baróti-medencébe nem új keletű dolog. Az 1968-as megyésítés után, még Király Károly elsőtitkárkodása idején felmerült a szocialista iparosítás jegyében egy cementgyár építésének terve, mint ahogyan abban az időszakban egy sepsiszentgyörgyi gumigyár építése, később a megyei vezetés Nagy Ferdinánd titkárságának időszakában egy, a kőröspataki lignitre alapozott hőerőmű terve is majdnem megakadályozhatatlanná vált. Mindhárom esetében a környezet védelméért felelősséget érző szakemberek, értelmiségiek szálltak síkra, hogy ezeknek az objektumoknak Háromszékre helyezését megakadályozzák.
Ez a harc abban az időszakban a lapok hasábjairól kiszorult, de annál intenzívebben lángolt fel a csoportos és magánbeszélgetések alkalmával.
De maradjunk az erdővidéki cementgyárnál. A Baróti-medence délnyugatra-nyugatra nyíló, félig körkörösen zárt medence. Az uralkodó széljárás nyugati, mikroklímája sajátos. A cementgyártás alapja a mészkő. (Nem értem, miért kerül akkora nyomatékkal a képbe a bányászat melléktermékéből származó agyag és a pala, amely csak adalékanyag a mészkőhegyeket felfaló őrölt mészkőhöz.)
Végül is tekintettel a Baróti-medence zártságára, a mikroklímára, az uralkodó széljárásra, a Persányi-hegység bizonyos mészkővonulatainak — a Vargyasi-szorosnak — a védettségére, a gyárat nem ebbe az övezetbe, hanem Olthévíz környékére telepítették. Ott az Olt kiszélesedő völgye nem annyira zárt, mint az erdővidéki medence, de így is tanulmányozni lehet a környezeti ártalmakat, azt, hogy a finom mészkőpor milyen mértékben rakódik le a növényzetre, az építményekre, s hogyan befolyásolja az élővilágot, a növényzet fejlődését és élettartamát s magát az emberi életet is. Természetesen, az új technológia nem eredményezhet olyan környezeti katasztrófát, mint amilyen Tordán a környezetben és az emberek tüdején kimutatható, de kérdés az, hogy megéri-e az a 150 munkahely, hogy Erdővidék természeti kincseit tönkretegyék.
Ismétlem: mindezt komoly környezetvédelmi hatástanulmányokra alapozva lehet eldönteni, beleértve a folyóvizek állapotára vonatkozó felméréseket is.
Egyébként a cementgyárak létesítése ellen környezetvédelmi mozgalmak is létrejöttek, elegendő, ha itt csupán a Holcim Hungary nyergesújfalui cementgyára elleni fellépésekre utalunk.
A magam részéről egyrészt csodálkozom azon, hogy a modern szemétlerakatok létesítése miatt megyeszerte akkora hajcihő keletkezik, de egy cementgyárat az iparfejlesztés, munkaerő-foglalkoztatás aranyat fiadzó létesítményeként is el tudunk képzelni.
Ez juttatja eszembe, hogy a cementgyárépítők általában azzal is kedveskednek a telephely közelében élő lakosságnak, hogy a hatalmas mennyiségű energiát igénylő gyártáshoz vállalják a kommunális hulladék elégetését, aminek aztán ismét füstje és szaga is van.
