A marxizmusban minden roppant logikus volt, csak maga a marxizmus volt értelmetlen. A paranoiások módfelett logikusak, csak elmebetegek. A logika még nem bölcsesség. Mi, akiket már régebben átgyúrtak, és tisztában vagyunk egy s mással, fel sem tudjuk fogni, hogy a világ, amely ezt az átalakítást csak hallomásból ismerte, mennyire megfertőződött a marxista gondolatok üledékével. És hogy annak a világnak a logikát, vagyis a racionalizmust mindenek fölé helyező elit intellektuális felsősségétől, a filozófiától az egyszerű blabláig vezető úton miként terjedt az tovább az ottani népekbe. De fel tudjuk-e fogni, hogy milyen mélyen maradt ez bennünk? Amit egy zseniális, paranoiás, szakállas ember már több mint száz éve kitalált Londonban, azt ma a globális félművelt ismételgeti, vagyis immáron a fia, aki ráadásul még azt sem tudja, hogy honnan is került hozzá. A huszadik század szerencsétlenségére a társadalmi mérnöktudomány, amely tönkretette Eurázsiát, Afrikát, rohasztani kezdte Dél-Amerikát, a világ többi részét pedig a mai gondjaiba kergette, s amelyekből nem tudni, mikor és hogy fog kikecmeregni, pontosan az említett marxista ,,A rossz következmények gyógyítása helyett… stb." eljárást használta. A társadalmi mérnöktudomány a társadalmakat képlékeny masszának, a mindent jobban tudó mérnökök által modellezett nyersanyagnak tekinti. És miért is ne gyógyítanák a rossz következményeket, az okokat figyelmen kívül hagyva? Ha nem borotválkozom, borostás lesz az arcom, a borotválkozást unom, a borosta meg zavar. Az egyetlen bölcs megoldás: vágjam le a fejem. Az egyes életekben, vagyis a magánéletben az okok és a következmények láncolata, amelyek a soron következő következmények okaivá válnak, és így tovább, egészen az ember megszületéséig vezet vissza. Az út végén, illetve az elején az élet a bűnös mindenért, a részvétel benne — mindig akaratlan. A társadalmi életet sokkal nehezebb átfogni, mint a magánéletet, már csak azért is, mert az elsőben annak sem az eleje, sem a vége nem látszik, nem látszik az okok és következmények terjedése és elhelyezkedése, még azoké sem, amelyeket ismerünk, és biztos, hogy nem ismerjük mindet, több az a mi logikánknál. Csak azokat választhatjuk közülük, amelyek éppen nekünk tetszenek, és úgy teszünk, hogy az már a minden. De a posztmarxista úzus azt az érzést adja nekem, hogy értek mindent, és semmi sem elégíti úgy ki a félműveltet, mint a bizonyosság, hogy ért mindent, s ebből a szempontból a kommunizmus páratlanul kielégítette őt, és még, hogy jogot ad kudarcom ,,okainak" elpanaszolásához. Tehát úgy végzem, mint egy sör mellett papoló lustaság, ha meg absztinens volnék — egy tea mellett. Egy nemes, megértő és sértett valakiként. Zárjuk be a kórházakat, mert minden betegségnek van valami meg nem szüntetett vagy elháríthatatlan oka. Szüntessük meg a rendőrséget, a bíróságokat és a börtönöket, mert minden bűntettnek bizonyosan vannak valamilyen okai. Végezzünk az iparral és a kereskedelemmel, amit egyébként már meg is próbáltak megtenni, és majdnem sikerült is, mert valaki bizonyosan gazdagodik belőlük, de nem mindenki egyenlően. Zárjuk be a templomokat, mert az eredendő bűnre nincs radikális gyógymód, ne csináljunk többé gyerekeket, mert úgyis megöregszenek és meghalnak. Sőt, az evést is hagyjuk abba, hiszen pár óra múlva úgyis megint ehetnékünk támad. Végtére az evés csak a nem evés következményeit gyógyítja, a mély ok pedig a hasunkban van, nem igaz? Vagy hagyjuk abba a blablázást. De ez esik leginkább a nehezünkre.

(Személyes vallomások, 2007, Varsó)

Fordította: Józsa Péter