Békésen, incidensek nélkül zajlott a december elsejei felvonulás és ünnepség Sepsiszentgyörgyön, ezúttal elmaradt az új jobboldalosok harsány látogatása, a résztvevőknek azonban meg kellett küzdeniük a korai időponttal és a hideggel. Az idegenek ezúttal sem maradtak távol, egy nacionalista érzelmektől túlfűtött csoport este a román színház bemutatóját próbálta bojkottálni.
Pár százan merészkedtek ki az idei tél leghidegebb reggelén, a tömeg tetemes részét a katonaság és a hivatalosságok tették ki. Fél kilenckor, a szokásos felvonulás időpontjában -12 fok volt, és nem sokat enyhült az idő a Mihai Viteazul téri ünnepség fél órával későbbi kezdetére sem. Siettek is a szervezők, a többméteres piros-sárga-kék zászlóval vonulók be sem érhettek a térre, és már felcsendült a himnusz, majd egy miniszterelnöki üzenet, két rövid beszéd, néhány ima, és kezdődhetett a hosszan elnyúló koszorúzás.
Többen értetlenkedtek a korai időpont miatt, hisz szombat és szabadnap volt, nehezen megmagyarázható, miért kellett a fagyos, korai órára időzíteni az ünnepet. A prefektus magyarázatából kiderült, a kényszer szülte, Hargita megyéből kellett „kölcsönkérni” a katonazenekart, és ők csak ekkor jöhettek, később otthon kellett helytállniuk. Bár gyorsan túlestek a hivatalos ünnepen, késett a 10 órára ígért légi parádé, 10 óra helyett 12 órakor jelentek csak meg a sokak által várt repülőgépek.