Hetvenhárom év után hazaérkezhetett a Székely Nemzeti Múzeumba Benczédi Székely István 1559-es krakkói Chronicája, a legrégebbi magyar világtörténet egy megsemmisültnek hitt példánya. A különleges eseményt kiállítással és minikonferenciával ünnepelték meg szerda este a múzeum Bartók Termében.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett rendezvényen a felszólalók sorát Vargha Mihály igazgató nyitotta meg, kiemelve: nemcsak a győzelmekre kell emlékeznünk, hanem a veszteségeinket is tudnunk kell értékelni és feldolgozni. Voltak fekete betűs napok a múzeum életében, az egyik akkor, amikor a nyilaskeresztes hatalom kitalálta, hogy a múzeum kincseit vagonokba kell zárni és az anyaországba menekíteni. A zalaegerszegi állomáson a gyűjteményt szállító vonatot 1945. március 29-én bombatalálat érte, a több mint harmincezer könyv, okirat és tárgy majdnem teljesen a tűz martalékává vált. A támadás után nem sokkal egy zalaegerszegi vasutas, Kis Böndi János három tárgyat mentett ki a hamuból: egy nemesi oklevelet, Benczédi Székely István 1559-ben Krakkóban megjelent magyar világtörténetét és az Apor-könyvtár egyik könyvcsonkját. A Székely-krónika reprint változatát hamarosan kiadják, így a nagyközönség számára is hozzáférhető lesz – tette hozzá az igazgató.
A Cantio Iucunda (Gyönyörűséges ének) című kiállítást Boér Hunor muzeológus-könyvtáros mutatta be. A „Benczédi Chronica ez vilagnac yeles dolgairol” című könyv megmenekült példánya a Csereyné-kódex hordozópéldánya. A Csereyné-kódex az első magyar nyelvű énekeskönyv, 1879-ig egybe volt kötve a Székely-krónikával, utána külön kötötték, és sajnos 1945-ben megsemmisült a tűzvészben. Viszont fennmaradt belőle két ének, az egyik egy erdélyi parasztének özvegy Horváth Ilonáról („Gyönyörűséges ének”), a másik egy Balassi Bálint-vers („Csak búbánat…”).
Szekeres Attila István heraldikus a XVI. századi Jagelló-címerekbe és művelődéstörténetbe nyújtott betekintést annak a felvetésnek a kapcsán, hogy Erdély címersasa lengyel eredetű lenne. Az Erdély címerében levő címermadár nem római sas, mint ahogy egyesek, se nem turulmadár, mint ahogy mások erősítik. Vannak arra utalások, hogy a lengyel címersasból származna, mivel a Lengyelország királyává választott Báthory István fejedelem a teljes sas ábrázolását használta hatalmi jelvényében, helytartójául Erdélyben hagyott testvére, Báthory Kristóf csupán növekvő (fél) sast jelenített meg 1580-ban kiadott emlékérméjén. A fekete sas viszont már korábban, egy 1531 és 1556 közötti, Ferdinánd király idejében kelt bajor címerkönyvben megjelent Erdély jelképeként. A heraldikus bemutatta még II. Ulászló magyar és cseh király erdélyi címeres emlékeit.
Molnár Szabolcs irodalomtörténész Benczédi Szabó István életútját idézte fel, és méltatta munkásságát. Székely István Benczéden született. A papnak készülő Estván 1529-ben beiratkozik a krakkói Bursa Hungarorum Kollégiumba, ahová csak magyar diákokat vettek fel. Majd a krakkói egyetemen tanult, ott, ahol a magyar reformátorok első nemzedéke is, például Sylvester János és Dévai Bíró Mátyás. Benczédi büszke volt a hunoktól származó székely eredetére. Az egyetemről Magyarországra visszatérve a felvidéki Szikszón vállal iskolamesterséget, itt kezdi irodalmi munkásságát. Tanítványai szükségletére három kötetet is ír, 1538-ban megjelenik Krakkóban Istenes énekek című könyve és a Kereszténységnek fundamentumáról való tanúság című könyve. Ez utóbbi minden bizonnyal Luther kátéjának magyarítása volt. Sajnos, mindkét munka megsemmisült Nagyenyeden.
Fennmaradt viszont az első magyar nyelvű kalendárium, amelyet 1540-ben adott ki.
Ebben a jeles ünnepek megjelölése mellett jövendölés és időjóslás is található. 1548-ban megjelenik magyar Zsoltároskönyve, és szándékában áll lefordítani a teljes Szentírást. Mózes első könyvéig jut el. Közben 1551-ben Heltai Gáspár lefordította a teljes Tórát. 1559-ben jelenik meg fő műve, amely a Krónika a világnak jeles dolgairól címet viseli, s melyet Székely-krónikának is emlegetnek. Az írást isteni eredetűnek vallja, a világkrónika koncepciójába ágyazva hirdeti: Isten azt akarja, hogy minden nemzet a saját nyelvén írjon.Azért készíttette el a prófétákkal jiddisül és az evangélistákkal ógörögül az igéit, hogy mindenki értse, a többség is olvassa. A Krónika felöleli a teremtéstől 1558 novemberéig tartó történelmi eseményeket. Kettős (jiddis és magyar) kronológiát alkalmaz, de ahogy elér a hun-magyar korhoz, a világtörténeti matéria háttérbe szorul: jobban érdeklik a magyarok viselt dolgai, azon belül a reformáció ügye és a római egyház hamis voltának bizonyítása. Többek között Szent Péter pápaságát is kétségbe vonja, valamint Johanna nőpápa történetével is foglalkozik művében.
Csáki Árpád történész Bécs és Krakkó magyar művelődésben játszott szerepét emelte ki.
Ezekben a városokban működött a két legfontosabb egyetem, ahová a magyarországi és erdélyi diákok jártak. A reformáció főbb programja a teológiai és a dogmatikai kérdéseken túl az volt, hogy a híveknek a Szentírást anyanyelvükön tegye hozzáférhetővé.
A XVI. század első felében kezdenek megjelenni Európában az első nemzeti bibliafordítások az angoloknál, a franciáknál, a németeknél. 1525-ben Erdélyben elsőként Nagyszebenben alapítanak nyomdát. Honterus Brassóban indít nyomdát, és kiadja az iskolának szánt műveit, grammatikát, topográfiát, térképet. Szász területen a reformáció hozadéka az iskolarendszer, az oktatás átszervezése. Magyar részről jelentősek a részleges bibliafordítások: van, aki az Újszövetséggel próbálkozik, van, aki zsoltárokkal, van, aki bibliai történetekkel. A XVI. század második felében nagyon fontos lesz a magyar bibliafordítók számára, hogy a héber és a görög anyagot is kell használni, nem csak a „Vulgata” latin nyelvű szövegét. Ebből számos minőségi munka születik, amelyet munkaközösségekben végeztek. Sorra jelentek meg Pesti Gábor, Sylvester János, Mélius Péter, Félegyházy Tamás Újszövetség-fordításai. Az első magyar Bibliát Károlyi Gáspár adta ki 1590-ben Vizsolyban. Szenczi Molnár Albert kiadta később a Vizsolyi Biblia javított változatát 1608-ban és 1612-ben, amelyet ma Hanaui Biblia, illetve Oppenheimi Biblia néven ismerünk.
