Egy hatalmas és erős ország lakóivá válhattak, amely a nagy háború után több mint háromszor nagyobb lett, mint a maradék Magyarország. A legjobb lett volna, ha akkor mindazok, akik nem menekültek el, rögtön románokká válnak. Leszármazottjaik sokkal büszkébbek lehetnének, és önfeledtebben ünnepelhetnének, mint azok, akik még most is nemzeti színű fél téglával verik mellüket, miszerint ők erdélyi vagy romániai magyarok, netán éppenséggel székelyek volnának. Mert ugyebár ezek a maradék magyarok csak azzal tudnak dicsekedni, hogy ezer éve élnek itt, Erdélyben, míg a románok sokkal több, mint kétezer esztendeje, amiről csak azért nincsenek írásos feljegyzések, mert akkor még nem találták volt fel a papírt a kínaiak. (És a papirusz előállításához szükséges nád nem termett vidékünkön.) Aztán a románok büszkébbek is lehetnek a magyaroknál, hisz olyan hadvezért adtak Magyarországnak, mint a törökverő Hunyadi János, aki csak úgy szívességből védte Nándorfehérvárt, a későbbi szerb Belgrádot. Vagy – mivel a magyaroknak nem volt rátermett királyuk – kénytelenek voltak királlyá választani a román Mátyást, aki számukra ajándékként egy erős közép-európai birodalmat hozott létre. A székelyek meg, akik magyaroknak is tartják magukat, már 1599-ben a román Mihai Viteazul mellé álltak, és meggyilkolták a magyar bíboros erdélyi fejedelmet, Báthory Andrást. Ebből is látszik, hogy ők már akkor is román uralom alá szerettek volna tartozni. Ez végül is 1918-ban sikerült, hát akkor miért nem ünnepelnek lelkesen a többségi nemzettel együtt?

Sőt, a magyarországiak is végtelenül hálásak lehetnének, mert 1919-ben a románok elfoglalták az ország nagy részét, hogy megszabadítsák a kommunizmustól, ezért jövőben ők is ünnepelhetnék annak 100. évfordulóját.

Hogyne ünnepelhetnék a romániai magyarok, hogy 1918-ban egy olyan gazdag országba kerültek, amelynek kincsein osztozhattak az őslakosokkal, s amely az Úr Jézus Anyjának kertjéhez hasonlatos, ahogy azt egy legújabban készült propagandafilmben is láthatjuk. Tele altalajkincsekkel, arannyal, ezüsttel, csak az a baj, hogy egyes rosszakarói akadályozzák kibányászását. Van tengerünk is, nem mint a magyaroknak, akik csak egy Balaton nevű tavacskában gübögtethetik magukat, s nagyzolásként azt nevezik magyar tengernek. Van kőolajunk, sőt, gázunk is a Fekete-tengerben, amelyet el is akarnak orozni a magyarországi magyarok. Vannak folyóvizeink és folyamunk, a Duna, hordják is a szemetet a Duna-delta felé, amely szintén egyedi Európában. Vannak érintetlen erdőink, azokból is hasznot lehet húzni, hiszen nálunk most már a rezervátumokban is ki lehet vágni a fákat. Az említett filmben a hazafiatlan románok még gúnyolódnak is, amikor olyanokat is állítanak, hogy elsőként Európában Temesváron valósították meg a villanyvilágítást 1884-ben, ami állítólag az Osztrák–Magyar Monarchia érdeme lett volna. Arról rosszindulatúan elfeledkeznek, hogy a munkálatokat valószínűleg többségi román villanyszerelők végezték, ugyanúgy, miként az erdélyi városok várait, a templomerődöket, gótikus templomokat szintén román vendégmunkások építhették, lévén, hogy az akkori városokban még nemigen éltek románok. Azt is láthatjuk az említett filmecskén, hogy Románia „az utolsó, szabadon élő európai farkasok élőhelye”, amit egy Norvégiában készül fotóval illusztrálnak, a „szélben hullámzó búzatábláinkat” pedig egy Oroszországban készült videófelvétellel.

De miért is nem akarnak ünnepelni az itteni magyarok, amikor Dăncilă miniszterelnök asszony is megmondta, hogy a romániai nemzeti kisebbségek jogait az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat garantálta, és azok meg is valósultak. Hogy miként, itt és most ne is részletezzük...

A magyarokat nem sikerült eladni fejpénzért, mint a zsidókat és a németeket, amiből levonhatnák azt a következtetést, hogy Románia határain kívül egy lyukas garast sem érnek, és lám, mégis megtűrik őket jövevényekként az ősi román földön.

Hálátlan egy népség ez a magyar!