Győzelemittasan be is jelentették: újra meghonosították a demokráciát a Tisztelt Házban, sikerült megpecsételniük a két politikus sorsát. A kormányoldal természetesen azt állította, egy szavuk sem igaz, a demokrácia szégyene, ami történt.

A felek tehát az alkotmányra és a házszabályra hivatkozva mondták jó hangosan a magukét, erőlködtek, izzadtak, miközben az egész forrongás inkább emlékeztetett egy közönséges, olcsó botrányra, mintsem valamiféle politikai küzdelemre. E színjátékban különösen az ellenzéki politikusok alakítottak siralmasan, a harcias Raluca Turcannal az élen, hiszen nem csupán magukat tették nevetségessé, hanem azokat is kiábrándították, akik esetleg még hinnének a csodában, azaz úgy vélnék, hogy az ellenzék hozzáértőbben, színvonalasabban vezethetné az országot, mint a jelenlegi, szintén középszerűen teljesítő kormánycsapat.

Fölösleges is a házszabályt betűzni, s azon morfondírozni, akkor most házelnök-e vagy sem Dragnea. Egyrészt, mert a közéletet követőknek nem feladata a jog – a büntetőjog s az alkotmány mellé íme, felsorakozik a házszabály is! – minden tekervényét ismerni, másrészt, mert az egész tegnapi parlamenti balhé nem több színvonaltalan, lehangoló erődemonstrációnál. Nem mintha a szociálliberális oldal nem szolgálna rá a leváltásra, ám ha a parlamenti demokráciát maguk a választott képviselők kezdik mímelni és saját céljaik szerint értelmezni, akkor ez az út biztosan a banánköztársaságok irányába vezet. A tegnapi bizarr kísérlet után akár az ukrán honatyák példáját is követhetnék, akik a kijevi parlamentben, ha a szükség úgy kívánja, az ököljognak is bátran érvényt szereznek. Egyelőre mifelénk csak jókora zűrzavar kerekedett, olyan különös pillanatokkal, mint amikor az ülésvezetői székbe fagyott Florin Iordache előtt egy liberális képviselő telefonját villogtatja, s harsogja: a vonal túlsó végén maga Klaus Iohannis várja, hogy szóba elegyedhessen a 13-as kormányrendelet szellemi atyjával...

És a szociáldemokraták sem hagyják ki a helyzetet, élükön Dragneával újra az államfőre mutogatnak, állítván, hogy a „törvénytelen gerillaakciót” a háttérből ő irányította. Plasztikus, szürreális képek tobzódása, és jobb híján mind az ellenzék, mind a kormányoldal a kenyeret és cirkuszt a népnek ósdi elvét követi. Eközben a szavazók, a századik évfordulóval, a párhuzamos állammal és a nemzet katedrálisával tömjénezett szavazók azt látják, az ígért jólét vagy jobb lét helyett csupán üres szavakkal, hőbörgéssel és parlamenti ingyencirkusszal maradnak.