A házelnök azt mondta: ilyen időkben a szomszédjával nem lehet rosszban az ember. „Még akkor sem, ha vannak vitás kérdéseink, s ezek között vannak súlyosak is” – tette hozzá. Felidézte: „Mi, magyarok és horvátok az elmúlt nyolc évszázadban voltunk egy államban, voltunk külön államban; voltunk barátságban, voltunk ellenségek; voltunk változó szövetségekben, hol azonos oldalon, hol ellenfelekként. 150 évvel ezelőtt mindkét nemzet politikai osztályában megérett a felismerés: ha nem akarjuk, hogy eltűnjünk Európa történelmi porondjáról, akkor ki kell egyeznünk egymással.” Megjegyezte: „ma ezt a kiegyezéses állapotot az ugyanazon szövetségi rendszerekhez tartozásunk garantálja, de ez csak egy keret, amelyet közösen kell megtölteni tartalommal”.

Kövér László arról is beszélt, hogy térségünk történelmének egyik állandó feszültségét az a kettősség adja, hogy miként őrizhetjük meg nemzeti közösségünket, anyanyelvünket, kultúránkat, hogyan biztosíthatjuk érdekeink érvényesülését, miközben a nagyhatalmi törekvések ellen csak egy nagyobb integráció biztosíthat védelmet. „Nem jó, ha egy nemzet a sorsát nem intézheti teljes önállósággal, de ennél már csak az rosszabb, ha egyenként válunk terjeszkedő birodalmak alávetettjeivé” – fogalmazott.

Mint mondta, az első világháború befejeződésével véget ért a közös államélet, de nem ért véget a sorsközösség. „Elsősorban azért, mert mindkét állam területén élnek nemzeti kisebbségeink, akikért kölcsönös felelősséggel tartozunk. A 21. században csak úgy tudunk együttműködni, ha biztosak vagyunk önmagunkban, és szeretjük azt, ami a miénk, ugyanakkor tiszteletben tartjuk azt, ami másoknak fontos” – magyarázta.

A házelnök szerint a sorsközösség nem ért véget azért sem, mert Közép-Európában, ha meg akarjuk őrizni szabadságunkat a térségünket átjáróházként használó birodalmakkal s azok 21. századi megjelenési formáival szemben, újra meg újra meg kell találnunk az összefogás lehetséges megoldásait. „El kell dönteni: a nemzeti érdekeink védelmére és érvényesítésére irányuló stratégiáinkat az egymással való kompromisszumokra épülő együttműködésre építjük-e, vagy rossz hagyományainkat követve, magunkat különböző, támogatást ígérő nagyhatalmi protektoroknak alárendelve próbálunk fölébe kerekedni szomszédainknak és sorstársainknak. Nincs harmadik út” – jelentette ki.

„A magyar–horvát kiegyezés történeti és eszmei hagyatéka segíthet abban, hogy egymásrautaltságunk a jövőben se teher, hanem erőforrás legyen nemzeti céljaink elérésében. Kapcsolatainkban szilárd alapokra van szükség, amelyeket csak a magyar és a horvát parlamentek és kormányok, önkormányzatok és a társadalom irányában felvilágosító munkát vállaló értelmiség, a történészek, véleményformálók és pedagógusok szoros együttműködésével teremthetünk meg” – mondotta Kövér László.
Gordan Jandroković, a horvát nemzetgyűlés elnöke hangsúlyozta: ma Horvátország és Magyarország önálló szuverén államok, európai uniós tagállamok, és már objektíven lehet megítélni a 150 évvel ezelőtti történéseket. A magyar történelem a horvát része, és fordítva – tette hozzá. Úgy vélte, a magyar–horvát az egyik legtartósabb államjogi közösség, Közép-Európa aktív politikai tényezője volt, és ma is a két nemzet szoros együttműködése a cél. Mint mondta: „közös életünkben voltak konfliktusok, nézetkülönbségek, de sok volt a közös eredmény, siker is, ilyen volt például a szigetvári csata”.

Gordan Jandroković kiemelte: remélhetőleg folytatódik a magyar és horvát történészek tudományos együttműködése. Ez különösen fontos a mai, egyre több kihívással teli világban, amikor felértékelődnek a partnerségek, barátságok – fogalmazott.