A kormány tüsténkedése nem véletlenszerű, az újból miniszterré felkent Ecaterina Andronescu lendült akcióba, ám egyelőre elsősorban a pedagógusok kedvében kíván járni, előrehozott béremeléssel, különböző juttatásokkal. Az RMDSZ javaslatcsomagja, mint írják, „gyermekközpontúvá” tenné a romániai oktatást, de főleg technikai kérdésekkel foglalkozik, megemelnék a kisebbségi osztályok normatív finanszírozását, kötelezővé tennék az ingyenes ebéd és a délután oktatás biztosítását, és ami számunkra talán a legfontosabb, garanciákat tartalmaz az anyanyelvhasználatra; de egy vezérelvet is a jogszabályba foglaltak, mely szerint csökkenteni kell a diákok túlterheltségét. Sok jó és fontos tétel szerepel az RMDSZ tervezetében, ám nagy kérdés, mennyire nyomható le a parlamenti többség torkán, mi marad belőle, mire bejárja az elfogadásához szükséges göröngyös utat.
A legátfogóbbnak szánt tervezettel az államelnök rukkolt elő. A kétéves munka eredményeképp összeállított projektet, mint fogalmaznak: „tízezer érintett (pedagógus, szülő és diák) megkérdezésén alapuló, az oktatási rendszer hiányosságait feltáró és a vele szemben támasztott társadalmi elvárásokat felmérő konzultáció nyomán dolgozták ki, 60 közintézmény és civil szervezet szakértőinek bevonásával”. Mindezek dacára egyesek szerint nem sokkal több hangzatos, üres kinyilatkoztatások halmazánál, az újdonságként tálalt ötletek jelentős része már régóta közszájon forog, konkrét megoldások helyett homályos javaslatokat fogalmaz meg. A szociáldemokraták már le is csaptak, Liviu Pop volt miniszter szerint Iohannis elhappolná kormányprogramjuk megvalósításának dicsőségét, Ecaterina Andronescu jelenlegi tárcavezető pedig távolmaradással jelezte fenntartásait. Nagy kérdés tehát, hogy ilyen fogadtatással, a jelenlegi ellenséges légkörben hogyan lehet majd kialakítani az elnök által áhított össznemzeti konszenzust.
Mindezeken túl a legnagyobb gond, hogy a távoli szándék szintjén ugyan mindenütt megjelenik, de a gyakorlatban remény sincs arra, hogy megkapja a román oktatás a megfelelő finanszírozást. Törvény írja elő tizenhét éve, hogy a GDP 6 százalékát kell az ágazatra fordítani, de egyetlen kormány sem igazodott ehhez, a legtöbb a 4,2 százalék volt, de leggyakrabban a 3-hoz közelített a költségvetésből visszaosztott arány. Utolsók vagyunk Európában, a legkisebb gazdasági össztermékből a legkevesebbet fordítjuk a tanügyre, s amíg ez így marad, lehet stratégiákat gyártani, toldozni-foltozni az oktatási törvényt, reformokat vizionálni, jó esetben üres pótcselekvés marad minden újabb próbálkozás, rossz esetben még tovább rombol.