Műemlékfelmérő tábor

2008. augusztus 14., csütörtök, Közélet

A Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédelmi Társaság idén negyedik alkalommal rendezett műemlékfelmérő tábort. A 2005-ben indult kezdeményezés célja minél több háromszéki műemlék épület felmérése.

A munkát az építészeti egyetemek hallgatói végzik, akiknek ez kiváló szakmai gyakorlat is, sokan itt ismerkednek meg azzal, mit is jelent egy épület felmérése, milyen a történelmi szerkezet, a régi boltozatok, fedélszék, ácsszerkezet, egy szemléletet sajátítanak el — mondta Hlavathy Izabella.

A műemlékvédelmi szakmérnök elmondta, a tábor indításakor az akkor készülő, Háromszék, kúriák földje című kiadványban is felhasználták a gyűjtést, azóta pedig gyarapodott az adatbázis. A felmérések például pályázáskor is hasznosíthatóak, akadt is, aki igényelte ezt — tette hozzá Hlavathy Izabella.

Idén a diákok befejezik a megkezdett munkát, és két új műemlék épületet mérnek fel: az erősdi és a zabolai református templomot. Olyan szintű felmérésről van szó, amely a tervezői munka elindításához elég. Akárcsak tavaly, a társaság idén is kimegy Zabolára, ahol a régi csűr épületét mérik fel. Pozsony Ferenc néprajzkutató irányításával helytörténeti ismereteket is elsajátítanak. Az idei táborba a kolozsvári műépítészeti egyetemről érkeztek diákok, vannak köztük sepsiszentgyörgyiek, Zabolára pedig kilátogattak a székelyudvarhelyi, szatmárnémeti, máramarosszigeti, kézdivásárhelyi fiatalok is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2008-08-14: Közélet - Fekete Réka:

Bonjour, Illyefalva

Szinte nincs olyan illyefalvi ember, aki az elmúlt két hét alatt ne találkozott volna falujáró francia fiatallal, illetve ne tudna arról, hogy vendégek tartózkodnak a faluban. Látták őket kapálni, bálázni, üzletben vásárolni, kirándulásra indulni, onnan érkezni.
2008-08-14: Közélet - Fekete Réka:

Harangszó helyett harangjáték

Vége a néma templomi bevonulásnak, ezentúl minden istentisztelet előtt harangjáték hívogatja a sepsiszentgyörgyi belvárosi református gyülekezet híveit.