A népes Izsák (Isák) család a múlt században meghatározó szerepet játszott a polgárosodó Sepsiszentgyörgy életében. Kisiparosok, kereskedők voltak, gyermekeiket taníttatták, és csupán az érdekesség kedvéért írom, hogy gyermekeik mind pedagógusok lettek, és városunk iskoláiban adták tovább tudásukat.
Id. Izsák József kisiparos és Diószegi Anna varrónő gyermekeként 1921. augusztus 1-jén Sepsiszentgyörgyön látta meg a napvilágot a későbbi irodalomtörténész, középiskolai, majd egyetemi tanár, dr. Izsák József.
Iskoláit szülővárosában végezte, 1940-ben érettségizett a Református Székely Mikó Kollégiumban.
Magyartanári oklevelet a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett 1944-ben. Egyetemista korában, 1943-ban jelent meg első írása az Erdélyi Helikonban. Tagja volt a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek. Radikális eszmeisége már ekkor megnyilatkozott, amit később a Securitate is felrótt neki: „Részt vett a nacionalista, soviniszta diákmozgalomban” – írta a titkosrendőrség egy vádjegyzőkönyvben a 60-as években.
Amikor 1944. szeptember 8-án bevonult Sepsiszentgyörgyre a román hadsereg, Budapestre távozott. A háború befejezése után egy tanévet (1945–46) a Mikóban tanított. 1946-ban meghívták tanársegédnek a Bolyai Tudományegyetemre György Lajos professzor mellé. 1947-ben szerzett doktori címet. Sajnos, az egyetemen nem tudta kamatoztatni tudását, mert a „tisztogatás” őt is elérte. Az 1947. október 16-án megjelent Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) kihirdeti, hogy miniszteri rendelettel tizenöt tanárt és tanársegédet bocsátanak el az egyetemről. Köztük volt Venczel József, Jordáky Lajos, Kuszálik Piroska, György Lajos és mások is.
Tanársegéd volt, amikor 1947-ben Kolozsváron, az utolsó Méhkas kiadványban megjelent Bölöni Farkas Sándor, a történetíró című írása. Szintén 1947-ben Nemzethalál-félelem a régi magyar költészetben címmel közölt tanulmányt az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában (Izsáknak írja a nevét).
Az egyetemről való eltávolítása után, 1954–1956 között a mai Mikes Kelemen Főgimnázium elődjében tanított, majd átkerült a Mikóba. Tanári teendői mellett a neves dokumentációs könyvtár őre, az ő kiállásának köszönhető a könyvtár anyagának megmentése.
1958-ban Marosvásárhelyre költözött, az Igaz Szó szerkesztője volt 1960-ig. A Tanárképző Pedagógiai Intézet megalakulásakor a magyar katedra tanszékvezető tanára lett.
1961-től állandó megfigyelés alatt tartották, beszélgetéseit lehallgatták, zaklatásnak volt kitéve még a rendszerváltás után is. „Egész családunk számára ezek a zaklatás, a fenyegetés, az üldözés éveit jelentették” – emlékezik vissza fia, Izsák Balázs. Államellenességgel, nacionalizmussal vádolták, és kilátásba helyezték letartóztatását is, ami lidércnyomásként lebegett mindennapjai felett.
Ilyen körülmények között is írt, tanulmányokat közölt, irodalomtörténeti előadásokat tartott. Írásai jelentek meg a Pásztortűzben, a Sorsunk (Pécs), Erdélyi Múzeum, Igaz Szó, Utunk, Irodalomtörténet (Budapest) című lapokban.
Mint tanszékvezető tanár 1977-ben kiadta egyetemi jegyzetét A magyar irodalom története a két világháború között címmel.
Irodalomtörténészi munkásságát átfogó Tamási-monográfiája tetőzte be (1969). Ezt megelőzően, 1967-ben jelent meg Asztalos Istvánról írt monográfiája. A Pedagógiai Intézettől való elválása után egy ideig munkanélküli volt, Nyárádszentlászlón gazdálkodott, közben írta meg Illyés Gyula-monográfiáját.
1990-ben György Lajos professzor centenáriumi emlékünnepségén méltatta egykori tanára munkásságát.
Markó Bélával közösen ő írta a tizenkettedikes magyarirodalom-tankönyv Romániai magyar irodalom című fejezetét.
Eszmeiségéhez tartozik az a határozottság, amellyel kiállt a magyar irodalom tanterve mellett. Érvekkel támasztotta alá olyan nemzeti-európai magyar írók tantervbe foglalásának szükségességét, mint Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Illyés Gyula, Tamási Áron.
Irodalomtörténeti monográfiái a diktatúra éveiben cenzúrázva jelentek meg. A cenzúrázatlan monográfiákat csak 2000 után adták ki: 2000-ben a torontói Sigma Kiadónál látott napvilágot a Tamási Áron-monográfia, 2002-ben Budapesten a Püski Kiadónál az Illyés Gyula-monográfia.
A 60-as és 70-es években a román–magyar irodalmi kutatások terén tanulmányokat közölt: Móricz és Sadoveanu, az Erdélyi Helikon és a román irodalom, Jebeleanu – a hídverő. Irodalmi tevékenységét értékelte az írói társadalom, a Romániai Írószövetség tagjává választották.
Tudatos író és irodalomtörténész volt. Ezt igazolja az a gondolatsor is, amelyet fiának hagyott hátra: „Ami halálom után marad belőlem, azt itt találod meg ezeknek a könyveknek a lapjain.”
Felesége, Földváry Júlia szintén iskolánk magyar szakos tanára volt 1950–1955 között. E házasságból két gyermekük született, Anikó (tanár) és Balázs (a Székely Nemzeti Tanács jelenlegi elnöke).
Az alábbi gondolata talán ars poeticája is lehetne: „Az eszmények hiánya ma a legnagyobb veszély. Nem szavakra van szükség, ezekkel nem sokra megyünk, hanem okos, értelmes cselekvésre, amely a közösségünket sikeressé teheti.”
2004. június 23-án hunyt el Marosvásárhelyen. Sírja a sepsiszentgyörgyi református temetőben található.
Ui. A városi tanács talán egyszer, utcanévadáskor rá is fog gondolni.
