Itt az ajándékok ideje – hirdetik itt is, ott is a bevásárlóközpontok óriásplakátjai, a rádió- és tévéreklámok. És valóban: gyakran látni ezekben a napokban ajándékdobozokat, óriási plazmatévéket cipelő, az áruházak alkalmi árleszállításait szigorúan követő, vásárlási láztól égő „angyalokat”. Mi az ajándékozás igazi értelme? Találunk-e valamit, ha bepillantunk az ajándékhegyek mögé?
Az ajándékozás, adományozás rítusa eléggé összetett. Valami, ami az enyém, valami, amit a pénzemből, a munkámra szánt időmből különítek el, valami, amit megvásároltam vagy esetleg elkészítettem, és most neked adom. Mert meg akarlak örvendeztetni vele.
Az ajándékozásban különböző üzenetek találkoznak: az ajándékozás, a kérés, az adni és kapni üzenete. Lehet a legegyszerűbb a tárgy, de egy tudat alatti kérésnek engedelmeskedik: helyrehozni, megjavítani a személyek közötti kapcsolatot, ahol az elromlott, sérülést szenvedett. Fontos, hogy az ajándék önzetlen legyen! Mert gyakran előfordul, hogy nem az, és az ajándékozó elvár valamit cserébe. Jézus is megjegyzi: „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” (Lk 6,38)
Időnként a szülők is próbálkoznak, hogy „dolgokkal”, drága ajándékokkal helyettesítsék magukat. Talán sikerül is nekik, de amikor a gyermekek úgy nőnek fel, hogy vágyaikat, érzelmeiket kielégítve látják az ajándékozott tárggyal, akkor a a tárgyakat fogják bálványozni, isteníteni, a kapcsolatok kárára. Az ismétlődő kérdés – „Apa, ne felejtsd el megvenni nekem azt a telefont, amelyet már régóta szeretnék!” – helyett jobban hangzik ez: „Apa, gondolj rám!”
Egy közvélemény-kutatás eredménye szerint az öt és tizennyolc év közötti gyerekeket, fiatalokat a legnehezebb megajándékozni, mert vagy mindenük megvan, vagy olyan dolgokra vágynak, amelyekre a szüleiknek nem telik.
Az ajándék gyakran a legegyszerűbb és legtermészetesebb módja annak, hogy ezt a kérdést leegyszerűsítsük.
Gyakran azért ajándékozunk, mert e gesztus nem kér sokat, csak pénzt.
A mai szóhasználatunkban az ajándék elég gyakran csereakcióvá válik, tárgyak felsorakoztatása lesz. A szülők és gyermekeik között megszűnik a lehetőség a párbeszédre, a kölcsönös megértésre. Egy csereakció ördögi köre indul be, és a sok díszes csomagon túl, az ajándékhalmok alján elrejtve, fényes, csillogó ezüst és arany papírba csomagolva ott bujkál a magány, a szeretet hiánya és a közöny.
Ugyanakkor létezik egy ajándék, a legnagyobb szeretet jele. Ez önmagunk ajándékozása, a ráfordított idő és a jelenlét. Ez a legszebb, amit adni lehet: a fizikai jelenlét, amikor a szülőknek és a gyerekeknek szükségük van egymásra.
Karácsony idején és az ajándékozások során jó alkalom nyílik a szeretet kölcsönös kifejezésének megélésére. Természetesen az is jó lenne, ha mindez ne pusztán a karácsonyra korlátozódna, hanem jelen lenne a mindennapokban is, hiszen az együttlét és a szeretet élménye mindannyiunknak lételeme.
Kertész Tibor
